Századok – 2019
2019 / 3. szám - TANULMÁNYOK A 90 ÉVES URBÁN ALADÁR TISZTELETÉRE - Hermann Róbert: A forradalom és szabadságharc centenáriuma a magyar történetírásban
HERMANN RÓBERT 497 A teljes ideológiai-politikai áttörés A centenáriumi marxista (sztálinista) kritikákban egyre erőteljesebb lett a türelmetlen hang. A más szakmai álláspontok képviselői ellenfélből ellenségekké, a klerikális reakció, a nagytőke vagy az amerikai imperializmus szálláscsinálóivá és ügynökeivé váltak.75 Egy részüket az 1948-as kommunista hatalomátvétel után háttérbe szorították, másokat személyes üldöztetés is ért (az említett debreceni kötet szerzőinek egy részét bebörtönözték). 76 Szabó Istvánt – sok más kiváló történésszel együtt – „kitessékelték” a Magyar Tudományos Akadémiából, és megpróbálták önkritika gyakorlására kényszeríteni. De a kiváló professzor erre nem volt hajlandó, sőt, mintha „normális” országban élne, amikor a Társadalmi Szemlé ben két önjelölt „szakértő” megsemmisítő kri tikát írt a kötetről, Szabó a szerkesztőséghez írott (s természetesen a lap által nem publikált) válaszában pontról pontra kimutatta, hogy a recenzensek hol és milyen módon értették félre vagy hamisították meg a tanulmányok eredeti szövegeit. 77 A marxista-sztálinista történelemszemlélet képviselői tehát – némi szakmán kívüli segítséggel – teljes győzelmet arattak. 1949-ben a „megújult” Magyar Történelmi Társulat elnökévé Andics Erzsébetet választották, aki már székfoglalójában lényegében értéktelennek nyilvánította az elmúlt évtizedek magyar történetírását, s – egy Kosárynak szánt oldalvágással – külön kiemelte: annak képviselői a magyar hazaárulók Károlyi Sándortól Görgei Artúrig terjedő sorának tisztára mosásával töltötték az idejüket. Noha a polgári történetírók egy részét még beválasztották a Társulat új vezetésébe, illetve a Századok szerkesztőbizottságába, tényleges beleszólásuk az ügyek vitelébe nem volt. Volt, aki visszahúzódott, mint Kosáry Domokos vagy Hajnal István; volt, aki átállt, mint Mérei Gyula vagy Ember Győző. És természetesen ott sorakoztak az ifjú kommunista történészek, akik sok esetben jutottak életkorukat és tapasztalatukat tekintve még indokolatlan tényleges vagy informális pozíciókba, mint Spira György, Hanák Péter, hogy csak az 1848-cal is foglalkozó történészeket említsük. Noha a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja történeti önlegitimációjában 1848–1849 továbbra is jelentős szerepet játszott, 1949-ben jóval kevesebb centenáris megemlékezést tartottak, s a megjelenő munkák száma is jóval kisebb volt a szakma „gleichschaltolásának” és a potenciális szerzők 75 Balázs Tibor et al.: 1848 centenáriumának magyar történelmi irodalma. Századok 82. (1948) [1949] 336–352. 76 Orosz István: Egy centenáriumi kötet kálváriája. In: A szabadságharc fővárosa Debrecen. 1849. január – május. Szerk. Szabó István . Reprint. Debrecen 1999. 595–609. 77 Nem nélkülözi az elismerő megjegyzéseket, alapvetően mégis elítélő Varga Imre kritikája. Valóság 4. (1948) 5. sz. 414–417.
