Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Krász Lilla: A női kommunikáció struktúrái a bábaság intézményének 18. századi átalakulásában. Vádaskodás és ellenállás, meggyőzés és együttműködés
A NŐI KOMMUNIKÁCIÓ STRUKTÚRÁI A BÁBASÁG INTÉZMÉNYÉNEK 18. SZÁZADI ÁTALAKULÁSÁBAN 294 rend Magyarországon a legátfogóbb módon először 1770-ben az Egészségügyi Főszabályzat (Generale Normativum in Re Sanitatis) egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó foglalkozási előírásaiban artikulálódott. A rendelet tudásalapon hierarchizálta az „egészségügyi piacon” működő gyógyítókat, kriminalizálta a rendszer képzetlen, önjelölt szereplőit, megalkotva a hivatalos és nem-hivatalos/ illegitim kategóriákat. Ennek megfelelően összegezték a hierarchia csúcsán helyet foglaló törvényhatósági orvosok (a forrásokban physicus-orvosok/főorvosok), a rendben és rangban utánuk következő sebészek, gyógyszerészek s végül a legalsó szinten a bábák hivatalos alkalmazásának előfeltételeit, a viselkedési szabályokat és kötelezettségeket. A rendszer egészének működtetéséért, a rájuk bízott területeken a normatíva előírásainak folyamatos ellenőrzéséért a regisztrációs feladatokat ellátó főorvosok feleltek (az adott területen gyógyítóként működők évi rendszerességgel történő összeírása név és egyéb szempontok szerint, narratív jelentés készítése minden előforduló egészség- és betegségüggyel összefüggésbe hozható kérdésről). A főorvosok egyben oktatói munkát is végeztek. Mindez a bábák tekintetében annyit jelentett, hogy tevékenységük hivatalossá tételéhez elméleti és gyakorlati vizsgát kellett tenniük.5 A munkáját addig jellemzően tapasztalati úton, „mellékállásban” végző bábatársadalom látványosan szegmentálódni kezdett. Kialakult ugyanis a nagyszombati/budai/pesti orvoskar kétszemeszteres szülészeti kurzusait látogató s tanulmányaikat vizsgával abszolváló hatósági vagy okleveles bábák szűk csoportja, valamint az adott törvényhatóság főorvosa vagy sok esetben hatósági sebésze által szervezett egy-két hetes oktatásban részesült, majd vizsgát tett, úgynevezett cédulás bábák (az előbbinél valamivel népesebb) rétege. A legnagyobb létszámú csoportot a formális képzettséggel nem rendelkező, elsősorban falvakban működő parasztbábák alkották, akiknek tevékenységét a helyi pap vagy lelkész előtt tett eskü legitimálta. 6 Az szinte reménytelen vállalkozásnak tűnt, hogy az egyszerű, ösztönös megérzéseikre, tapasztalataikra építő falusi bábaasszonyokat egyik napról a másikra iskolapadba ültessék, majd velük bizottság előtt vizsgát tetessenek. Az egyes lokalitások azonban igen rövid idő alatt megtalálták a módot és az eszközöket, hogyan racionalizálják, illetve kerüljék meg az uralkodói rendeletekben minden bába számára előírt vizsgakötelezettségeket. Változatos, helyenként igen találékony ellenállási stratégiák alakultak így ki. Ebben a harcban a falusi elit, a bíró, a pap, a jegyző, de maga a vármegye is – élen az orvossal, a sebésszel, a 5 Az Egészségügyi Főszabályzat kommentált, kritikai kiadását lásd Balázs Péter: Generale Normativum in Re Sanitatis. Szervezett egészségügyünk 1770-es alaprendelete. Piliscsaba–Bp. 2004. (a bábákra vonatkozó instrukció itt: 159–173.) 6 A bábatársadalom hierarchiájáról lásd Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI–XX. század). Bp. 2005. 325–348. passim.
