Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Krász Lilla: A női kommunikáció struktúrái a bábaság intézményének 18. századi átalakulásában. Vádaskodás és ellenállás, meggyőzés és együttműködés
KRÁSZ LILLA 295 főszolgabíróval – sok esetben a bábák partnerévé szegődött. Okosan együttműködtek. Ez az együttműködés a vármegyei, városi, falusi apparátus vagy a szakvezetés részéről nem feltétlenül az uralkodói rendeletekkel, a központi hivatalokkal szembeni ellenállást jelentette, sokkal inkább a tényleges, valós helyzet és lehetőségek észszerű felmérését. Az alábbiakban a régi és az új, tradíció és innováció társadalmi-kulturális illeszkedése során kialakult konfliktushelyzetekben az érintett bábák és asszonyok kommunikációs stratégiáira összpontosítva azt mutatjuk be, miként sikerült (vagy sem) a különböző felek által képviselt érdekeknek és ellenérdekeknek megfelelő megoldásokat találni. A normatív kontroll gyakorlata: az ellenállástól a kompromisszumokig Hogy milyen nehézségekkel járt és milyen konfliktusokat idézett elő a képzetlennek, tudatlannak megbélyegzett bábák bevonása az intézményes képzésbe, azt jól példázza a Szepes vármegyei Igló esete 1786-ból. A város ekkor közigazgatási szempontból bonyolult képlet volt: egyike a 16 kiváltságos szepesi városnak, amely időszakunkban csak virtuálisan létezett. A Zsigmond király által 1412-ben Lengyelországnak elzálogosított városok 1772-ben kerültek vissza Magyarországhoz. Új szervezetüket Mária Terézia egy 1778-ban kibocsátott privilégiumban szabályozta, és létrehozta a 16 szepesi város kerületét. Ez any nyit jelentett, hogy ‒ a szabad királyi városokhoz hasonlóan ‒ közvetlenül az uralkodó és a királyi kormányszervek alá tartoztak. Az udvari szervek minden vonatkozásban általában óvatosan kezelték a visszacsatolt 16 várost, ezért kamarai adminisztrátorokat bíztak meg az uralkodói rendeletek helyi végrehajtásának felügyeletével. Hasonlóan változatos a város társadalmi, nyelvi, vallási összetétele is: domináló magyar birtokos réteg, kulturált szász polgárság és időnként feszültségeket okozó szlovák parasztság. A lakosság katolikus vagy lutheránus, és ebből adódott, hogy a máshol csak lappangó problémák itt komoly konfliktusokká fejlődtek, robbanásig feszültek. A szóban forgó konfliktus főszereplője Igló város hatósági bábája, Elisabetha Niklausin, aki korábban hasonló minőségben Pozsonyban szolgált. 1784-ben került Iglóra, miután megüresedett ott egy bábaállás. Az eset további szereplői: Klobusiczky Antal (1738–1793) nagyváradi kamarai adminisztrátor, Jacob Engel (1717–1793), Szepes vármegye főorvosa, a vármegyei alispán, Szentmiklósy bíró, valamint Samuel Hambach (1720–1801), Szepes vármegye és a 16 szepesi város provinciális főorvosa. A konfliktus Elisabetha Niklausintól indult, aki Klobusiczkyhez intézett indulatos levelében arról számolt be, hogy Igló város nem tett eleget a bábák
