Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Krász Lilla: A női kommunikáció struktúrái a bábaság intézményének 18. századi átalakulásában. Vádaskodás és ellenállás, meggyőzés és együttműködés
KRÁSZ LILLA 293 próbálnak a nehéz szülésekhez orvost hívni, az vagy elérhetetlen, vagy túl későn érkezik. A gyakorlatban továbbá az is kivitelezhetetlen, hogy a bába minden egyes nehezen induló szüléshez rögtön orvost hívjon, hiszen sokszor fordul elő, hogy az első pillanatra komplikáltnak tűnő szülés végül a legsimábban lezajlik. Végül arra a tényre is felhívja a figyelmet, hogy egy gyakorló bábaasszony, aki munkája során jóval több szülő nővel kerül kapcsolatba, mint egy orvos, akit csak problémás esetekhez hívnak, ebből adódóan többször is követ el hibákat. Mindazonáltal az orvosi autoritás Steidele bábatankönyvéhez hasonló módon történő kinyilvánítása a 18. század második felében integráns részét képezte annak a diskurzusnak, amely a Habsburg Monarchia országaiban – csakúgy, mint Európa más részein Angliától Franciaországon keresztül a német nyelvterület egészében – egyre nagyobb intenzitással zajlott a szülészetről, leginkább a ’férfinő’, ’orvos/sebész–bába’, ’elmélet–gyakorlat’, a fogó használatát illetően a ’természetes-mesterséges’ és ’kivárás–beavatkozás’ polaritások mentén. A vita legfőbb tétje egyrészt az volt, hogy a tudatlanként számon tartott bábák tevékenységét az egyszerű, komplikációmentes szülések levezetésére korlátozzák, másrészt hogy munkavégzésük szakhatósági kontrollja s ezzel párhuzamosan az orvosoknak/ sebészeknek mint az ordo eruditorum letéteményeseinek a térnyerése révén a szü lészet tudományos emancipációja végbemenjen. 3 Az 1740-es évek végétől először a Habsburg Monarchia központjában, Bécsben, majd a birodalom távolabb eső részein a természeti és humánerőforrások helyes elosztásának és gyarapításának átfogó célkitűzésével, az élet minden területére kiterjedő tereziánus reformprogram részeként sor került a közegészségügyi rendszer intézményi, társadalomszervezeti, (szak)tudományos alapjainak kialakítására. A Mária Terézia holland származású orvosa, Gerard van Swieten (1700–1772) által kezdeményezett és szakmai irányításával kivitelezett, majd II. József uralkodása alatt a megelőző időszakhoz képest még dinamikusabb ütemben továbbvitt egészségügyi reformok új rendet teremtettek mind a gyógyítók társadalmi hierarchiájában, mind gyógyítási gyakorlatukra és egyéb, a napi munkavégzésükkel összefüggésbe hozható kötelezettségeikre nézve.4 Az új 3 A szülészet medicinán belüli pozícióiról folytatott európai diskurzusról az angol, a francia, a holland és a német jelenségek vonatkozásában vö. William Hunter and the Eighteenth-Century Medical World. Eds. William F. Bynum – Roy Porter. Cambridge 1985.; Toby Gelfand: Professionalizing Modern Medi cine. Paris Surgeons and Medical Science and Institutions in the 18th Century. Westport 1980.; Hilary Marland: The burgerlijke midwife: the stadsvroedvrouw of eighteenth-century Holland. In: The Art of Midwifery. Early Modern Midwives in Europe. Ed. Uő. London 1994. 193–210.; Jürgen Schlumbohm: Lebendige Phantome. Ein Entbindungshospital und seine Patientinnen 1751–1830. Göttingen 2012. 4 A közegészségügyi rendszer tudománytörténet-írás szempontjából meghatározó, összetett jelenségeiről lásd Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon Századok 150. (2016) 821–870.
