Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
A BRIT KÜLPOLITIKA ÚTJA AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG FELBOMLASZTÁSÁHOZ 16 egyetlen olyan megoldást, amely valamennyi nemzeti csoport és kisebbség jogait és érdekeit biztosítani tudja.49 Az oroszországi fejlemények, az „annexiók és hadisarc nélküli béke” programja hatására a radikális brit parlamenti képviselők elérték, hogy az Alsóház 1917. július 24-én vitát tartott a hadicélokról. Buxton itt azt követelte, hogy ajánljanak föl Ausztria–Magyarországnak elfogadható békefeltételeket. Kétségbe vonta, hogy kis nemzeti államok gátat tudnának képezni Németországgal szemben. „Amennyiben a tartós békét a nemzetközi gépezet tökéletesítésével próbáljuk megteremteni, úgy a tüzet okádó Ausztria-ellenesek legtöbb érve csődöt mond.”50 Balfour miniszter helyettese, Lord Robert Cecil révén óvatos választ adott. Hangsúlyozta, hogy nyilvánvalóan nem Ausztria az elsőszámú ellenség, a brit kormány pedig nem kötelezte el magát a felszabadítás semmilyen konkrét formája mellett, amit majd a békekonferencián képviselni fog. 51 Henry Noel Brailsford, munkáspárti publicista augusztusban alapos érveléssel fejtette ki Ausztria–Magyarország föderális alapon történő újjászervezésének lehetőségét mint alternatív megoldást. A háború utáni rendezés legalapvetőbb kérdését vetette fel a tekintélyes Contemporary Review -ban: vajon a javasolt nagy arányú határváltozások után kialakuló új hatalmi egyensúly révén tudják-e majd a szövetségesek a jövendő biztonságot jobban garantálni, vagy olyan új megoldásokkal, amelyek a demokrácia térhódításán és a nemzetközi együttműködés eszméjén alapulnak? Nem zárta ki bizonyos határváltozások lehetőségét és elismerte annak szükségességét, hogy meg kell törni Németország közép-európai hegemóniáját, de úgy vélte, hogy az oroszországi forradalom után, amely kiküszöbölte a reakciós pánszlávizmust, elkerülhetetlenné vált, hogy az osztrák–magyar dualizmust felváltsa a föderalizmus. A Monarchia felosztása ellen nyomós érveket sorakoztatott fel. Úgy vélte, hogy a ragaszkodás e célhoz meghosszabbítaná a háborút, megvalósulása esetén pedig jelentős nagyságú, az uralkodó többségnek kiszolgáltatott, tehát valószínűleg elégedetlen és boldogtalan kisebbségek, újabb Ulsterek jönnének létre. Hangsúlyozta, hogy amint az Olaszországgal és Romániával kötött és napvilágra került titkos szerződésekből látszik, az új határok minden bizonnyal inkább a katonai és politikai adok-veszek játszmát és a különféle stratégiai megfontolásokat tükröznék, semmint a kérdéses területek nemzeti összetételét és a lakosság kívánságait. Gazdasági szemszögből nézve pedig az új határok végeláthatatlan problémákat idéznének elő a vámok és a közlekedési útvonalak használata terén: a kis államok egészen az alárendeltségig rá lennének utalva szövetségeseikre, így a függetlenség reális tartalma kevesebb lenne, mint 49 Noel Buxton: The Entente and the Allies of Germany. Contemporary Review, 1917. január 50 T. P. Conwell-Evans: Foreign Policy from a Back Bench. Oxford 1932. 141–143. 51 Seton-Watson, H. and C.: New Europe i. m. 222.
