Századok – 2019
2019 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Katona Csete: A viking, aki magyar királyt ölt. Egy középkori izlandi saga magyar vonatkozásai
KATONA CSETE 1227 A forráskritika szempontjait követve azonban megkérdőjelezhető Zotmund és Vilongárd történelmi létezése.79 A szakirodalomban felvetődött, hogy a krónikakompozíció 89. és 90. fejezete kronológiai pontatlanságokat tartalmaz; rossz sorrendben írja le a két német hadjáratot, pontatlanul az 1052. évre datálja a III. Henrikkel kötött békeszerződést és rossz időpontot ad meg Salamon esküvőjére is. A pontatlanságok arra utalnak, hogy nem egy szemtanú beszámolójának 14. századi átmásolásával van dolgunk. Ezt alátámasztja az is, hogy a Vértes nevének etimológiai magyarázata már megszilárdult a krónika lejegyzésének idejére. 80 Ezek a következetlenségek azonban nem zárják ki azt, hogy a krónikás olyan forrásszöveget dolgozott át, mely az eseményekkel, ha nem is teljesen, de csaknem egykorú lehetett.81 A forrásrészlet hitelének védelmében mindenképpen felhozható, hogy szövegét tekintve egyezéseket mutat a 11. századi okleveles anyaggal. A már említett III. Henrik-féle békeszerződés leírása egy ismert okleveles formulát tartalmaz, ami valószínűsíti, hogy korábban létezhetett ilyen dokumentum. A kitüntetett harcosok nevei közül pedig több – a Márton, Endre és Vojtek – is szerepel az 1055. évi tihanyi alapítólevélen.82 Zotmund és Vilongárd kimaradt ebből a felsorolásból, így az apátság alapítólevele nem bizonyítja közvetlenül azt, hogy valós történelmi személyekről van szó. A történetben azonban Vilongárdnak semmilyen szerepe nincs, és az is érthetetlen, miért választott volna a krónikás – amennyiben saját képzeletére támaszkodik – egy olyan, teljesen idegen nevet, mint a Zotmund , amikor a „búvár epizódot” megalkotta. Egyébként is felvetődik a kérdés, hogy miféle ideológiai vagy egyéb célt szolgálnának I. 348.; Az Urosa-ra lásd Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete. Bp. 1958. 132.; Melich János: Szláv jövevényszavaink I–II. Bp. 1903–1905. II. 129.; Fehértói, K.: Árpád-kori személynévtár i. m. 783. Az Endre német eredetű is lehet. Vö. Szilágyi Ferenc: Sokféle neveknek magyarázatja. Névnapi szófejtő az év (majd) minden napjára. Bp. 1987. 267–268. 79 Zotmund létezését többen is elfogadják. Lásd Szabados György: The Hungarian National Defense during the German Wars 1030–1052. Chronica 6. (2006) 79–80.; Szabó Csaba: Die militärischen Aspekte der deutsch-ungarischen Beziehungen während der Salierzeit. Ungarn-Jahrbuch 21. (1995) 13. 80 Veszprémy László: Korhűség és forrásérték a magyar krónika egyes fejezeteiben. In: Arcana tabularii. Tanulmányok Solymosi László tiszteletére I–II. Szerk. Bárány Attila – Dreska Gábor – Szovák Kornél. Bp.–Debrecen 2014. II. 809–815. 81 A krónikakompozíció szerkesztője használhatta az ősgesztának (vagy őskrónikának) nevezett, elveszett forrást. Az ősgesta megszületését leghamarabban Salamon idejére, legkésőbb pedig Kálmán uralkodására teszik a történészek. I. András korabeli réteget kevesen tételeztek fel a kompozícióban. Ezekre lásd Thoroczkay Gábor: A magyar krónikairodalom kezdeteiről. In: Aktualitások a magyar középkorkutatásban. Szerk. Font Márta – Fedeles Tamás – Kiss Gergely. Pécs 2010. 23–31.; Bagi Dániel: Béla és a pomerán. Megjegyzések a XIV. századi krónikakompozíció 79. fejezetéhez. In: Aktualitások a magyar középkorkutatásban i. m. 295–306. 82 Diplomata Hungariae antiquissima: accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia. Ed. Györffy György. Bp. 1992. 145–152.; Bárczi G.: A Tihanyi Apátság alapítólevele i. m. 12.; Gerics József: A krónikakutatás és az oklevéltan határán. Irodalomtörténeti Közlemények 3. (1974) 281–295.; Szőcs Tibor: A 14. századi krónikaszerkesztmény interpolációi és 11. századi okleveleink. Fons 14. (2007) 59–95.
