Századok – 2019

2019 / 6. szám - MAGYAR HIVATALVISELŐK MÁRIA TERÉZIA SZOLGÁLATÁBAN - Forgó András: Bevezető

BEVEZETŐ 1080 bevonásának köszönhetően megelevenedik a szentpétervári és a nápolyi udvar belső világa, és betekintést nyerünk a 18. századi diplomataélet mindennapjaiba is, megismerve a karrierutak előmozdítóit és buktatóit. A hivatali és diplomáciai karriereket követően Gőzsy Zoltán tanulmánya egy egyházi életutat hoz közel az olvasóhoz a kor egyik emblematikus püspöke, Klimo György példáján. A dolgozat filológiai módszereket is hasznosítva meg­győzően bizonyítja, miként estek egybe az uralkodónőnek a püspök-főispánokkal szembeni elvárásai a kor tudós egyházfőjének, XIV. Benedek pápának a főpász­torok számára megfogalmazott követelményeivel, és miként próbált az alacsony származású Klimo e magas mércének megfelelni. Összeállításunk utolsó darabja Szijártó István kvantitatív vizsgálata a 18. szá­zad vezető hivatalnokainak csoportjáról, négy nemzedéket elkülönítve egymás­tól. A vizsgálat egyik fontos eredménye annak kimutatása, hogy Mária Terézia uralkodásának második felében, az 1770-es évek elején őrségváltás zajlott a veze­tő hivatalnokok körében, amely II. József uralkodása alatt fejeződött be. A szerző ehhez kapcsolódó másik, a tanulmány címében is megfogalmazott következte­tése a „bürokraták hatalomátvétele”, vagyis hogy Mária Terézia uralkodásának végére az országos dikasztériumok vezető pozícióiban nagy többséggel olyan hi­vatalnokok ültek, akik a bürokrácia alsóbb szintjeiről emelkedtek hivatalukba. Az uralkodónő mélyreható reformjainak hatása tehát a hivatalnoki kar összetéte­lében is érzékelhető volt. Mint minden hasonló vállalkozásról, így összeállításunkról is elmondható, hogy nem ad átfogó képet választott témájáról, az itt közölt tanulmányok csak mozaikszerűen egészítik ki a kutatás eddigi eredményeit. Másrészről azonban szí­nes képet festenek Mária Terézia magyar államférfiairól, közelebb hozva évszáza­dok távolából a tereziánus kor udvari és egyházi elitjének világát, megismertetve az olvasóval az uralkodónő személyi politikájának főbb vonásait és gyakorlati megvalósulását. Forgó András

Next

/
Oldalképek
Tartalom