Századok – 2019
2019 / 6. szám - MAGYAR HIVATALVISELŐK MÁRIA TERÉZIA SZOLGÁLATÁBAN - Kulcsár Krisztina: A 18. századi helytartó feladatai és politikai mozgástere Albert szász-tescheni herceg példája alapján
1081 SZÁZADOK . () . SZÁM Kulcsár Krisztina A 18. SZÁZADI HELYTARTÓ FELADATAI ÉS POLITIKAI MOZGÁSTERE ALBERT SZÁSZTESCHENI HERCEG PÉLDÁJA ALAPJÁN A 18. századi helytartói intézményt vizsgálva nem kerülhetjük meg a középkori és a kora újkori előzményeket. Míg Iványi Emma még azt a nézetet vallotta, hogy „törvény és szokás alapján Magyarország nádora egyúttal a magyar király helytartója is volt”,1 addig az újabb szakirodalom nemcsak jobban árnyalja a nádor és a helytartó szerepét, hanem új megvilágításba is helyezi azokat.2 Eszerint akadá lyoztatása, külföldi tartózkodása vagy kiskorúsága esetén 1490-ig a király helyettesítőket nevezett ki, ezt követően pedig az uralkodók helytartó kinevezéséhez folyamodtak, az éppen hivatalban lévő nádor személyében.3 Különösen szükség volt a helytartóra a kora újkori Magyar Királyságban, mivel a Habsburg uralkodók rendszerint nem tartózkodtak az országban, így nevükben ők járhattak el. A korábban elfogadott nézetektől eltérően azonban a helytartóként is működő nádor több jogköre, így a sokat vitatott főkapitányi feladatkör is csak a 16. század közepétől kezdve létezett.4 A nádori jogkör ilyen mértékű bővülését Nádasdi Tamásnál figyelhetjük meg, akinek 1562-ben bekövetkezett halála után sokáig nem került sor nádorválasztásra, és a 17. század elejéig csak helytartót neveztek ki, ami az uralkodó és a rendek közötti feszült viszonyt jelzi. A helytartónak ugyanis a nádorral ellentétben nem volt törvényben rögzített hatásköre, így ilyenkor a király (korlátozva a rendek befolyását) önállóbb politikát folytathatott.5 A magyar rendek az 1606. évi bécsi béke óta küzdöttek azért, hogy ismét nádort választhassanak, aki védi a magyar alkotmányt és kiváltságaikat. Végül az 1608. évi III. tc. megerősítette a kötelező nádorválasztást – ettől kezdődően az uralkodó általában a rendek által megválasztott nádort nevezte ki királyi helytartóvá, aki leggyakrabban egy királyhű magyar főúr volt.6 A 18. században azonban három 1 Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége, 1681–1713. (Magyar Országos Levél tár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 10.) Bp. 1991. 43. 2 C. Tóth Norbert: A nádori cikkelyek keletkezése. In: Rendiség és parlamentarizmus Magyarországon a kezdetektől 1918-ig. Szerk. ifj. Bertényi Iván et al. Bp. 2013. 36–45.; Uő: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562). Akadémiai doktori értekezés. Bp. 2016.; Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bp. 2015. 280–289. 3 C. Tóth N.: A Magyar Királyság nádora i. m. 5., 176. Kivétel ez alól, amikor a királyné töltötte be a helytartói tisztet, lásd uo. 171. 4 Uő: A nádori cikkelyek keletkezése i. m. 41–43. 5 Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp. 1946. 103. 6 Uo. 112.
