Századok – 2019
2019 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Csikós Gábor – Hegedűs István – Horváth Gergely Krisztián – Ö. Kovács József (szerk.): Területi-társadalmi törésvonalak és a boldogulás útjai. (Vidéktörténet 2.) (Schlett András)
1064 TÖRTÉNETI IRODALOM pozitív: délről a zabráló törökök elől, északról a szegénység elől menekültek a betelepülők. A földesúr viszonylagos védettséget nyújtott, sőt a korszak végére már nem a kard, hanem az eke döntött, és pusztán gazdasági tényezők hatottak a divényi uradalomra. A következő tanulmány Tompa László munkája (Vagyongyarapítás és közösségi szerep, mint családi stratégia. Egy bicskei jobbágycsalád gazdálkodási struktúrája a 18. században) a bicskei Peterdi család gazdálkodási profiljával, gyarapodásával, előmenetelével, vállalkozásaival, a sokmagvas háztartási modell előnyeivel foglalkozik, miközben szemléletes leírását adja a jobbágy–földesúr viszony contractuális formájának. A jobbágycontractus áthidaló megoldás volt az ekkoriban még kevés településen szokásos urbarium, illetve a jobbágyok felett a földesúrnak korlátlan hatalmat biztosító ususos (szokásjogon alapuló) rendszer között. Lényege, hogy a település közös megegyezés alapján hiteles írásbeli megállapodást köt a földesúrral, melynek értelmében a személyes szolgáltatásokkal (termény, pénz) a mezőváros mintájára egy összegben váltják meg a földesúri adók jelentős részét. Mindez tág teret engedett a közösségi és egyéni érdekek érvényre juttatásának, és a felek gyakorta igazodtak az aktuális gazdasági helyzethez. A Peterdi család rangidős családfői mindig tekintéllyel fölfegyverkezve tárgyaltak az uradalommal és emellett a hatalmaskodó bürokráciával szembe szállva nemcsak a maguk számára szereztek gazdasági és politikai hasznot, hanem erkölcsi erőt adtak a jobbágytársaiknak ahhoz, hogy sikerrel védjék meg gazdasági érdekeiket! A szerző megállapítja, hogy az uradalmi tisztek és a lakosok kapcsolatában alapvetően a jogvédő-vagyongyarapító jelleg dominált. Továbbiakban Bara Júlia írása (Az uradalmi gazdálkodás és épületei. A Károlyi család uradalmi építkezései Csongrád vármegyében, 18. század vége – 19. század eleje) színesíti a kötetet. A törökök kiűzése utáni hosszú konszolidációs időszakban nagy szerepet játszottak a nagybirtokok is. Bara Júlia tanulmánya az uradalmi építkezések fénykorába repíti az olvasót, előre bocsátva, hogy a klasszikus stílustörténeti megközelítés helyett funkciók szerint veszi számba az uradalom épületeit. A 18. században kezdődő, fejlődést és civilizációs emelkedést bizonyító uradalmi építkezésekre, bár jelentős részei a magyar építészettörténetnek, sajnos eddig kevés fény vetült. Egy-egy uradalom építőtevékenységénél elsőként a családi rezidenciákra gondolunk, pedig egy uradalom gazdálkodásának megszervezése szintén épületeket, átgondolt struktúrát igényelt. Ezek mellett az uradalmak pártfogása alá tartoztak a templomok, plébániák, melyek építéséről, felújításáról gondoskodtak. A szerző sorra veszi és bemutatja az uradalmi tisztek, alkalmazottak hivatalait, lakásait, a gazdálkodás épületeit (magtárak, majorsági épületek, istállók), az ipari tevékenységgel kapcsolatos épületeket, sör- és pálinkafőző házakat, présházakat, mészárszékeket, boltokat és vendégfogadókat, valamint az építkezéseket kiszolgáló épületeket (téglaégetők, deszkavágók). Kiemelendő, hogy ezeket az akkor modernnek számító épületeket szakszerű tervrajzok alapján építették fel a korban legkorszerűbb építőanyagokból, egyúttal a hagyományokhoz hűen. Dobszay Tamás Városra vagy vidékre? Nemesi vélemények a két világról és kapcsolatukról a modernizáció hajnalán című írásában a 19. század elejének vidékkritikáit elemzi. A felvilágosodás kor kritikáiban tetten érhető az a kettőség, hogy a szegényes vidék a maga elmaradottságával, „bamba parasztiságával” a fejlődés és a kulturális kibontakozás legnagyobb akadálya, ugyanakkor a természet közelsége erőt ad, de az ott élők a városlakóknál jobban ki is vannak szolgáltatva neki. Ezekre az írásokra mégsem jellemző a bukolikus idill. Kármán József A nemzet csinosodása című munkájában például sajátságos leltárát adja a vidék negatívumainak, melyek központi eleme az információhiány, provincializmus és az „Extra Hungariam non est vitae” életérzése. Széchenyi volt az első, aki mérlegelte a kisvárosi élet minden előnyét és hátrányát. A legjobb megoldás, a szuburbanizáció a korabeli
