Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
A „SZAVART–TÜRK DOSSZIÉ” 538 – mindenesetre a rítus folyamatos jelenlétének éppen úgy voltak hívei a kutatásban, mint a hagyomány megszakadásának.236 Akármelyik lehetőséget látjuk is va lószínűbbnek, szempontunkból érdekesebb arra utalni, hogy a De ceremoniis által bemutatott késő ókori császárválasztások egyes lépései milyen feltűnő hasonlóságokat mutatnak a DAI -ban az Árpád felemelését megelőző eseményekkel. Ahogyan az 5–6. századi Konstantinápolyban a Szenátus és a De ceremoniis szövegében arkhónok ként237 megnevezett előkelő tisztségviselők kezében volt az uralkodóje lölés joga, amelynek sikeréhez a hadsereg és a főváros népe – a pajzsra emelésben is megnyilvánuló – hozzájárulása is szükséges volt, úgy Árpád uralkodóvá avatására „Kazária fejedelme” (DAI 38 32. : arkhón Khazarias ) javaslatára, a türkök tanácsának megbeszélése és jóváhagyása nyomán (38 47–49. ), a kagán küldötteinek jelenlétében, a felemelés rítusának gyakorlásával (38 52–53. ) került sor. A felemelések, és az azokat megelőző választások hasonlóságai mellett a fenti példák alapján az is jól látható továbbá, hogy maga a felemelés gesztusa mind a steppén, mint pedig Bizáncban egyértelműen az adott hatalmi hierarchia legtetején álló méltóságának a betöltéséhez kapcsolódott – „beosztottakat”, legyenek azok akármilyen magas rangúak is, nem „emeltek fel”. Az ő esetükben az egyes hatalmak inkább jelvények vagy komplett jelvényegyüttesek adományozásával fejezték ki a beiktatott fél pozícióját a beiktató fél hatalmi hierarchiájában, amelynek a beiktatott a jelvények átvételével szimbolikusan a részévé vált.238 Árpád esetében viszont ilyen jelvények átvételéről nem esik szó a DAI ban. Nem úgy a felemelésről, ami arra utalhat, hogy a kazár kagán ezúttal nem pusztán egyfajta kazár birodalmi méltósággal ruházta fel a szavartok új urát – ahogyan azt a magyar szakirodalom hagyományosan feltételezi –, hanem 236 Az álláspontokat összefoglalja, a diszkontinuitást hangsúlyozva Mantas, A. G.: Die Schilder hebung i. m. 544–545. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Hérakleios idejétől megszokottá vált a császárok utódainak már a császár életében történő megkoronázása – azaz a dinasztikus gondolkodás előtérbe került –, s így a hadsereg általi elfogadás késő ókori aktusaival a pajzsra emelés jelentősége is háttérbe szorult. 237 De ceremoniis I.92: Constantine Porphyrogennetos: The Book of Ceremonies i. m. I. 417., 422.; I.93: Constantine Porphyrogennetos: The Book of Ceremonies i. m. I. 427. 238 A nagyhatalmak hierarchikus rendszerébe való betagolódást kifejező jelvények feltűnő azonosságot és kontinuitást mutatnak Eurázsiában egészen a kora újkorig: hadizászló, díszruha, föveg – valamint egyéb öltözék kiegészítők (öv, csat, forgó stb.) – fegyver, dob, kürt (hadizenekar). Vö. Skaff, J. K.: Sui-Tang China i. m. 156–166.; Sudár Balázs: „Dobot doboltatni...”. Egy régi magyar hangszer nyomá ban. In: Hadak útján. XX. Népvándorláskor fiatal kutatóinak XX. összejövetelének konferenciakötete. Szerk. Petkes Zsolt. Bp. 2012. 366–369.; A kora újkorban az oszmán szultánok által az európai vazallusoknak küldött jelvényekről lásd B. Szabó János: Az erdélyi fejedelmi jelvények . Keletkutatás (1994) tavasz 59–69.; Sudár Balázs – Csörsz Rumen István: „Trombita , rézdob , tárogató...” – A török hadizene és Magyarország. Enying 1996. 24–33. Többek között ezért nem követhetjük Négyesi L.: Árpád pajzsra emelése i. m. 590–591. gondolatmenetét, aki a viszony egyetlen aspektusára összpontosít és elsősorban katonai parancsnokot lát Leved(i)ben és Árpádban is.
