Századok – 2018
2018 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Frank Tibor (szerk.): Az orosz birodalom születései. Magyar kutatók tanulmányai az orosz történelemről (Kolontári Attila)
468 TÖRTÉNETI IRODALOM jobban szolgálja egy gyenge, rosszul kormányzott és befolyásolható szomszéd, mintha a felosztásban részt vevő erősebb hatalmakkal kerül közvetlen területi érintkezésbe. Szaniszló Orsolya a 18. századi női imperátorok uralkodásával foglalkozik, benne a legitimitás, idoneitas problémáival, a trónöröklés rendjének szabályozásával, illetve szabályozatlanságával, a kegyencek és a gárda szerepével. Az uralkodónők történelmi teljesítményéről mérleget vonva megállapítja, hogy „egyedül II. Katalinnak sikerült felnőni egy birodalom kormányzásának feladatához, és I. Péter méltó örökösévé válnia”. Bebesi György a Romanovok háromszáz éves birodalmának bukásához vezető okokat elemzi. A problémakör összetettségét jellemzi, hogy nagy strukturális összefüggések (megkésett kapitalizálódás, torlódott társadalmi fejlődés, az alkotmányos átalakítás nehézségei) felvázolása mellett olyan kérdésekre is kitér, mint II. Miklós személyes és uralkodói kvalitásai, vagy a Sztolipin ellen 1911-ben elkövetett merénylet részletei. A mélyreható történeti elemzést apró, érdekes epizódokkal színesíti, ami közelebb hozza a korszakot az olvasóhoz, érthetőbbé, átélhetőbbé teszi a múltbéli történéseket. Krausz Tamás a Molotov–Ribbentrop-paktum különböző interpretációit értelmezi, a paktumhoz vezető úton döntő jelentőségűnek tartja a müncheni egyezményt, és a nyugati hatalmak, valamint Lengyelország és a balti államok felelősségét hangsúlyozza a történtekben. A polémia korántsem tekinthető lezártnak, a müncheni egyezmény és a szovjet–német megnemtámadási szerződés közelgő kerek évfordulója nyilván újabb lendületet ad majd a kérdéskörrel kapcsolatos kutatásoknak, szakmai (és politikai) vitáknak. Fóris Ákos a magyar–szovjet együttműködést vizsgálja a magyar háborús bűnösök felelősségre vonása terén. Áttekinti a jogszabályi hátteret (nemzetközi egyezmények, fegyverszüneti megállapodás, békeszerződés), a kiadatások gyakorlatát. Megjegyzi, hogy a szovjet szervek sok esetben már kész listákkal érkeztek Magyarországra, illetve a letartóztatások, elhurcolások során nem mindig voltak tekintettel a jogszerűségre vagy a magyar hatóságok tevékenységére. A kezdeti, kaotikus időszakban a különböző szovjet hatóságok, katonai egységek gyakorlatilag önhatalmúlag cselekedtek, az elhurcoltakról a magyar hatóságok sokszor semmiféle információt nem kaptak (sem hollétükről, sem letartóztatásuk okáról vagy a rájuk kiszabott ítéletről). Ezen a téren csak 1948-tól történik előrelépés, innentől kezdve figyelhető meg a szovjet fél részéről nagyobb együttműködési hajlandóság a magyar hatóságokkal. Az együttműködés kiterjedt személyek kiadatására, tanúkihallgatásokra, információk, bizonyítékok átadására. Baráth Magdolna a kelet-európai országok szovjetizálásával, a szovjet blokk („külső birodalom”) megteremtésével foglalkozik tanulmányában. Az ismert fázisokon túl elsősorban az eddig kevésbé kutatott gazdasági stratégiákra koncentrál. Ezek segítségével a szovjetek magukhoz láncolták a térség országait, melyeknek korábban semmilyen vagy csak igen csekély gazdasági kapcsolatai voltak a Szovjetunióval. A vesztes országokban a jóvátétel és a szovjet tulajdonszerzés mutatkozott erre a leghatékonyabb eszköznek, de Moszkva hatalmi szóval tiltotta el az érdekszférájába került államokat a Marshall-segély igénybevételétől is. Bár a KGST-t eredetileg olyan integrációs szervezetnek szánták, amely összehangolja a tagországok gazdasági tevékenységét, ezt a szerepet azonban a hidegháborús pszichózis légkörében nem tudta betölteni, a nehézipar dominanciáján és a kollektivizált mezőgazdaságon alapuló szovjet tervutasításos modell átvételével az egyes szocialista országok gyakorlatilag önellátásra rendezkedtek be, a Szovjetunióval hosszú távú, 4-5 éves bilaterális gazdasági egyezményeket kötve. Galicza György írása a közelmúltból a jelenbe kalauzolja az olvasót. A Szovjetunió felbomlását követően Oroszország a térség néhány más államával együtt folyamatosan keresi a reintegráció lehetséges új formáit. Ennek ideológiai alapját az eurázsiai gondolatban fedezhetjük fel, amely a múlt század 20-as éveiben kristályosodott ki az orosz emigráció berkeiben, és Oroszországot a Kelettől és a Nyugattól is különböző, önálló entitásként (civilizációként), eurázsiai birodalomként határozza meg. A putyini érában – részben az európai integráció
