Századok – 2018
2018 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Ábrahám: Nemzetközi kálvinizmus Európa perifériáin. Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században (Lévai Csaba)
457 Kovács Ábrahám NEMZETKÖZI KÁLVINIZMUS EURÓPA PERIFÉRIÁIN Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században L’Harmattan Kiadó – Partiumi Keresztény Egyetem, Bp. – Nagyvárad 2016. 203 oldal Kontler László tanára mesélte, hogy Hont István (1947–2013), a Cambridge-i Egyetem néhai eszmetörténész tanára számos szakmai beszélgetésen felvetette: meg kellene írni Skócia és Magyarország újkori összehasonlító történetét, ugyanis mindkét ország egy olyan nagyobb birodalmi struktúra részévé vált, amelyhez ellentmondásos viszony fűzte, amely kapcsolat azonban számos előnnyel is járt számukra. A két ország között azonban nem csupán távoli történelmi analógiák voltak megfigyelhetőek, hanem közvetlen kapcsolatok is kialakultak. Ezek egyik legfontosabb területét a két ország protestáns, kálvinista egyházai közötti kapcsolatok jelentették és jelentik. E kapcsolatok mély történelmi gyökereit jól mutatja, hogy John Knox (1514 körül – 1572) és Bocskai István (1557–1605) személyében mindkét nemzet képviselői ott találhatóak a reformáció 1909-ben felavatott híres genfi emlékművén. A skót és a magyar kálvinista egyházak között intenzív kontaktusok alakultak ki a 19. század elejétől kezdődően, s ezek feltérképezésére vállalkozott a szerző, aki a hazai protestáns egyház- és teológiatörténet nemzetközileg elismert szakembere. Kovács Ábrahám több szempontból is alkalmas arra, hogy elvégezze ezt a vizsgálatot: Debrecenben szerzett történészi és teológiai oklevelét egy Princetonban kapott vallástörténeti végzettséggel és egy Edinburgh-ben megvédett doktori értekezéssel egészítette ki. A kötet nem klasszikus értelemben vett monográfia, hanem a szerzőnek a 19. századi skót–magyar protestáns egyházi kapcsolatok témakörébe illeszkedő tanulmányainak tematikusan elrendezett gyűjteménye. Ez azt jelenti, hogy a szerző nem egy, a korabeli kétoldalú egyházi kapcsolatok minden elemére és részletére kiterjedő összefoglalást készített, hanem olyan mozaikkockákat rakott egymás mellé, amelyek aztán mégis csak kiadnak egy teljes képet. Az egységes kép megjelenítése érdekében – természetesen – nem véletlenszerűen rendezte el mozaikja darabjait, hanem három nagyobb fejezetbe szervezte azokat. Kár, hogy e három fejezet létezéséről a tartalomjegyzékből nem szerezhetünk tudomást, az alapján ugyanis úgy tűnik, mintha mind a tíz tanulmány egyetlen nagyobb, Egyház és társadalom: a viktori ánus evangélikalizmus terjesztése a magyar királyságban című fejezet részét képezné. A gyanút lan olvasó furcsállja is, hogy miként kerülhettek olyan tanulmányok is ugyanazon nagyobb szerkezeti egységbe, amelyek tartalma nincs összhangban a fenti összefoglaló címmel. Az is felvetődik benne, hogy szükség van-e egyáltalán erre az egyetlen nagyobb, összefoglaló fejezetre, ha minden tanulmány ebbe tartozik? Ezt a zavart csak a könyv olvasása során tudja feloldani az olvasó, amikor is a 93. oldalhoz érve kiderül, hogy van egy második nagyobb fejezet is, amelybe az ötödik, a hatodik és a hetedik rész tartozik, s amely az alábbi címet kapta: Természettudomány és hit. A liberális és konzervatív kálvinizmus megjelenése valamint re cepciói a hazai protestantizmusban. A 139. oldalon pedig arra is fény derül, hogy egy harmadik nagyobb fejezet is létezik, amelybe a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik részt sorolta a szerző. (Angolszász irodalom, kultúra és a nevelés hatásának megjelenése a magyar liberális protestantizmus ban.) A kötet szövege, illetve a tartalomjegyzék tagolásának diszharmóniája megnehezíti az olvasó dolgát, és arra utal, hogy egy alapos szerkesztői átnézés még ráfért volna a könyvre. Az első nagyobb fejezet első részében Kovács Ábrahám a skót és angol protestáns iratterjesztők 1850 előtti magyarországi tevékenységét foglalta össze. Szövegéből kiderül, hogy az első kísérletekre a 19. század elején került sor, s hogy a mozgalom fellendülésében nagy szerepet játszott József nádor (1776–1847) harmadik felesége, Mária Dorottya főhercegnő (1797– 1855). Ezt a felfutó aktivitást akasztotta meg a nádor halála – akinek személye bizonyos TÖRTÉNETI IRODALOM
