Századok – 2018
2018 / 2. szám - MŰHELY - Murber Ibolya: Forráskiadás a hagyományos és az új diplomáciatörténet-írás határán. Az első Osztrák Köztársaság külügyi dokumentumainak forrásgyűjteménye
FORRÁSKIADÁS A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ ÚJ DIPLOMÁCIATÖRTÉNET-ÍRÁS HATÁRÁN 444 hogy a két új és önállóvá vált állam vezetése gyakorlatilag alig-alig foglalkozott a dualizmus kori partnerével. Mindkét állam időközben köztársasággá, népköztársasággá vált, és az első hónapokban a más irányú és fajsúlyosabb gondok felülírták nemcsak a háború alatt kicsúcsosodott magyar–osztrák feszültségeket, hanem az egymáshoz való viszony képlékenységét és rendezetlenségét is. Ettől az 1918 őszén egymástól eltávolodó és többnyire érdektelen, közömbös állásponttól kezdve nyomon követhetjük tizenkét köteten keresztül, hogy miként alakultak és változtak a két ország kapcsolatát meghatározó legfontosabb események, anélkül azonban, hogy a bemutatottnál valójában intenzívebb és sokszínűbb kapcsolatrendszer mélységébe és komplexitásába bepillanthatnánk. A forráskiadásnak azonban nem az volt a célja, hogy az osztrák–magyar kapcsolatokat, vagy Ausztria egyes országokhoz fűződő viszonyát bemutassa, hanem az, hogy Ausztria külpolitikai aktivitását nagy vonalakban felvázolja. Összességében megállapítható, hogy az összegyűjtött dokumentumok képesek bemutatni a két világháború közötti osztrák külpolitika ívét, a világháborút követő korlátozott szuverenitás időszakától az 1938-ig újra beszűkülő mozgástér állapotáig. Az 1993-ban megjelent I. kötet A köztársaság önmeghatározása alcímmel az 1918. október 21. és az 1919. március 14. közötti időszakot dolgozza fel. Ez gyakorlatilag az ideiglenes kormány, az Államtanács (Staatsrat) első ülése és a monarchia közös, likvidálási feladatokat ellátó külügyminisztériumának megszűnése között eltelt időszakot foglalja magába. Az I. kötet hosszú bevezetőjében Walter Rauscher segítségével az olvasó megismerheti a két világháború közötti osztrák külpolitikai apparátus működését és a döntési mechanizmusokat is. A 186 dokumentum egy területében és népességében jelentősen lecsökkent, bizonytalan, a szomszédos országok által veszélyeztetett államhatárokkal rendelkező alpokbeli kis köztársaság kezdeti nehézségeit, külpolitikai kitettségét mutatja be. Miközben a politikai vezetés és a lakosság is kételkedett az összezsugorodott állam életképességében, a kölcsönös konszenzuson alapuló nagykoalíció a Habsburg Monarchia politikai kultúrájának örökségeként felfogható józan pragmatizmussal19 törekedett meg találni Ausztria helyét a francia dominanciájú Közép-Európában. Ez a hozzáállás és kényszerűségből fakadó alkalmazkodó képesség végigkísérte az egész osztrák külpolitikát az 1938-as Anschlussig, az osztrák államiság megszűnéséig. A tizenkét kötetnyi sorozat nagy erénye, hogy az osztrák külpolitika mozgásterét igyekezett közép-európai kontextusba ágyazva, a nemzeti határokat átlépő nézőpontból bemutatni. Arra azonban már nem vállalkoztak az egyes kötetek, hogy dokumentumokkal szemléltessék, és részletezzék Ausztria szomszédos országokkal 19 Carlo Moss: Habsburg post mortem. Betrachtungen zum Weiterleben der Habsburgermonarchie. Wien 2016. 77.
