Századok – 2018
2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből
SZŐKE MELINDA 433 eredetinek álcázott oklevelet egymás mellé helyezve természetesen könnyedén és egyértelműen meg tudnánk határozni a hamis oklevélbe utólagos beillesztéssel bekerült részeket. Ezeknek a forrásoknak az eredeti változata azonban többnyire nem maradt fenn, ami érthető is, hiszen éppen azért készítették el az oklevelek bővebb változatát, hogy a továbbiakban ezt az eredetinek álcázott kiegészített iratot használják fel a bizonyítás eszközeként. A hamisítás elfedése érdekében ezért sok esetben az eredeti okleveleket megsemmisítették. Szentpétery Imre vélekedése szerint nincs éles határvonal a hamisítványok két nagy típusa (a részleges és a teljes hamisítványok) között, tágabb értelemben ugyanis a teljes hamisítványok is interpolációknak tekinthetők, hiszen „a hamisítvány készítője [...] valamely valódi oklevelet vett mintául, s annak formái közé illesztette a maga hamisítványát”.77 A hasonlóságok ellenére a teljes és a részleges hamisítványok (interpolált oklevelek) között azonban nem elhanyagolható különbség az, hogy amíg a részleges hamisítványok elkészültével a hamis oklevélszöveg és az ehhez forrásként használt szöveg egy oklevéllé vált, addig a teljes hamisítványok és forrásaik különálló oklevélként vizsgálhatók. Úgy gondolom, hogy amennyiben egy teljesen hamisnak tekintett szövegnek ismerjük a forrását, és az egy valódi(nak tartott) oklevél, akkor a nyelvészeti vizsgálatokból ez idáig kirekesztett teljes egészükben hamis oklevelek értékelése akár még pontosabb eredményekhez is vezethet, mint egy olyan interpolált oklevél hasonló szempontú feldolgozása, amely kapcsán az eredeti oklevelet nem ismerjük. Mindezt annak ellenére tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy tudjuk, az interpolált okleveleknek minden esetben csak egy része hamis, a teljes hamisítványok pedig (a hamisítandó kort utánzó) egész szövegükben hamis iratok. A hamis oklevelek nyelvtörténeti értékelését célként kitűző kutatómunkát a Szent István nevére visszahamisított oklevelek közül a Bakonybéli alapítólevél tanulmányozásával kezdtem.78 A 13. században hamisított alapítólevél megfogal mazásához több oklevelet és legendát is felhasználtak. Számunkra elsősorban azok a források lehetnek mérvadóak, amelyekből helyneveket is emeltek át a hamis alapítólevélbe. Az öt felhasznált forrás (1. az interpolált Pannonhalmi alapítólevél, 2. az 1086. évi Bakonybéli összeírás első és harmadik toldaléka, 3. IX. Gergely pápa 1230. évi bullája, 4. Szent Zoerard és Benedek 11. századi legendája és 5. Szent István király nagyobb legendája79 ) közül kétségtelenül a Bakonybéli összeírás a legfontosabb ebből a szempontból. A magyarországi hamisítványok között vannak oklevélcsoportok, amelyekbe „egymással tárgyilag és az érdekeltek személye által összefüggő oklevél tartozik”. 80 77 Szentpétery I.: Oklevéltan i. m. 253. 78 Vö. Szőke M.: A bakonybéli apátság alapítólevele i. m. 79 Vö. DHA I. 117. 80 Szentpétery I.: Oklevéltan i. m. 255.
