Századok – 2018
2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből
A HAMIS OKLEVELEK A MAGYAR NYELVTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK SZEMSZÖGÉBŐL 432 Korábban úgy gondolták, hogy a hamis oklevelek legfőképpen azért megbízhatatlan források a nyelvészeti kutatások számára, mert a kiállítóik a hamisítandó kor oklevelei alapján nagyon sok archaikus alakot jegyeztek le.76 E vélekedés mö gött elsősorban a forrásoknak a hang- és helyesírás-történeti kutatásokban való erősen korlátozott felhasználhatósága húzódhat meg, amely bizonyos időszakokban a magyar nyelvtörténeti kutatások meghatározó területe volt. Az oklevélírók ezen eljárásmódja miatt a hamis oklevelek egyes adatait körültekintő vizsgálatok nélkül valóban nem köthetjük sem a hamisítás korához, sem a hamisított korhoz. Én magam az előzőekben elmondottak fényében azonban úgy gondolom, hogy a hamisított korból származó oklevelek mintaként való követését nem csupán a hamis oklevelek nyelvtörténeti forrásként való felhasználhatóságának a gátjaként, hanem az azt elősegítő tulajdonságaként is értékelhetjük. Amennyiben ugyanis azonosítani tudjuk a hamis oklevélhez forrásként felhasznált okleveleket, és ezek a források nyelvtörténeti szempontból megbízhatóak, úgy a mindkét oklevélben szereplő nyelvi elemek összevetése révén sikeresen elhatárolhatjuk egymástól a különböző nyelvi síkokhoz, azaz a különböző korokhoz tartozó elemeket. A hamisítványok nyelvtörténeti értékeléséről általánosságban is elmondhatjuk, hogy a forrásként felhasznált eredeti oklevelekkel való összevetésük jelentős mértékben megkönnyítené a hamis oklevélrészeknek, illetőleg a hamis okleveleknek a nyelvészeti elemzését. Részlegesen hamis oklevelek nem csak interpoláció révén keletkezhettek. Az olyan oklevelek hamis részeire, amelyeknek a szövegébe a kiállításukkor a valódi tényeket tartalmazó részletek mellett koholtak is bekerültek, nyelvtörténeti szempontból úgy kell tekintenünk, mint a teljes szövegükben hamis oklevelekre. A nem valódi részeknek ugyanis ugyanúgy lehet egy már kiállított oklevél a forrása, ahogyan a szövegükben teljesen hamis okleveleknek is. Ezek az oklevelek ugyanakkor speciálisak is abból a szempontból, hogy a hamis részekre nyilvánvalóan az oklevél eredeti részei is hatással voltak. A részlegesen meghamisított szövegű oklevelek ezen fajtája tehát valahol a teljes szövegükben hamis oklevelek és az interpolált oklevelek csoportja között helyezkedik el, ha a hamis oklevelek egyes típusait egy skálán kívánjuk meghatározni. Az interpolált oklevelek betoldott részeire ugyancsak hatással lehettek egyéb oklevelek, de a hamis oklevelek ezen típusánál a hamisítás elsődleges forrásaként meglátásom szerint azt az eredeti oklevelet kell megneveznünk, amelyet a hamisítás során kiegészítettek. A hamisítási eljárással az eredeti oklevél és a betoldott hamis oklevélrészek egyetlen oklevéllé váltak ugyan, de az eredeti oklevél megtartása mellett úgy írták át a kibővített oklevelet, mintha az lenne az eredeti oklevél. Ebből következik, hogy az eredeti és az 76 Kniezsa I.: A magyar helyesírás a tatárjárásig i. m. 190.; Jakubovich E. – Pais D.: Olvasókönyv i. m. XXV.
