Századok – 2018
2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből
SZŐKE MELINDA 431 A teljes szövegükben hamis oklevelek kiállítása is hasonló eljárásmódot követhetett,74 sőt ezekben az esetekben még nagyobb szüksége lehetett az oklevélírók nak valódi oklevelek szövegeiből vett kölcsönzésekre. Ez segíthette ugyanis őket abban a törekvésükben, hogy elfedjék a hamisítás jeleit. Sok esetben azonban éppen a különböző oklevelekben megjelenő egyező szöveghelyek tettek gyanússá egy-egy hamis oklevelet. Az oklevélírásnak ezt a jellemző tulajdonságát a nyelvészeti feltárás sem hagyhatja figyelmen kívül. Meglátásom szerint a hamis oklevelek nyelvészeti, nyelvtörténeti elemzését akkor végezhetjük el sikeresen, ha a vizsgálni kívánt okleveleket a megírásukhoz felhasznált szövegek ismeretében értékeljük. Az összetartozó okleveleket együttesen vallatóra fogó munka ugyanis minden bizonnyal eredményesebben tudja elhatárolni egymástól a hamis oklevelekben megjelenő nyelvi síkokat, mint ha csupán a hamis oklevelek latin szövegeire támaszkodnánk. Az oklevelek közötti efféle kapcsolatrendszer felgöngyölítésében az oklevéltannal foglalkozó szakemberek eredményeit tudjuk hasznosítani, a nyelvészek ugyanis híján vannak azoknak az ismereteknek, illetve módszereknek, amelyek egy ilyen munkához elengedhetetlenül szükségesek. A 11. századra hamisított oklevelekkel kapcsolatba hozható egyéb forrásokról a szövegek kritikai kiadását közreadó Diplomata Hungariae Antiquissima első kötete alapján tájékozódhatunk.75 Az egymással ebből a szempontból kapcsolatba hozható oklevelek össze vetése többek között azért is lehet eredményes, mert az oklevelek készítői vélhetően a hamisítandó kor valódi oklevelei közül választották ki azt a forrást, amelyhez hozzáigazították a készülő hamisítvány szövegét. Egy oklevél-fogalmazó ugyanis, aki a 13. században jegyzett le egy 11. századra hamisított oklevelet, korának – vagyis a 13. századnak – az oklevélírói szokásait vélhetően jól ismerte, de a hamisítás – tehát a 13. századi keletkezés – eltitkolása érdekében a hamisítandó korból, azaz a 11. századból származó oklevél alapján próbálhatta meg hitelesként feltüntetni a két évszázaddal később kiállított oklevelet. Ha a hamis oklevél megírásához előzőleg kiadott oklevelet használtak fel, akkor – ahogyan azt már korábban említettem – a mintakövetés minden bizonnyal a nyelvészeti feltárás szempontjából leginkább lényeges oklevélrészek, a magyar nyelvi elemek és a közvetlen latin szövegkörnyezetük tekintetében is megmutatkozik. A hamisítvány készítője a forrásban szereplő helynevekkel megegyező vagy részben megegyező helyneveket jegyzett le, hiszen az oklevélíró a hamis oklevél tárgya alapján választotta ki azt a hiteles forrást, amelyet mintaként követett. 74 Uo. 253. 75 DHA I.
