Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán ifjúság parancsnoka a királyi Albániában
CSAPLÁR-DEGOVICS KRISZTIÁN 361 meg tőlük. Az egykori parancsnokok közül Ghilardi kapott ismét megbízást szabadcsapatok szervezésére. A világháború utolsó éveiben vívott harcairól azonban szinte semmit nem lehet tudni. Mindössze annyi információ áll rendelkezésre, hogy 1918 nyarán minden Bécshez hű szabadcsapatot, pár száz főt, Korça környékére szorítottak vissza. Feltehetőleg itt értesült Ghilardi ősszel arról, hogy egykori hazája nemcsak vereséget szenvedett, hanem elemeire hullott szét. 40 A nemzetállam második születése: 1920–1924 1918-at követően Albánia sorsdöntő éveket élt meg. A századforduló óta erősödő politikai vezető rétegek (a nagy házak tagjai, a bej- és agacsaládok, valamint a diaszpórákból származó értelmiségiek), hátuk mögött az első nemzetállam és a világháború tapasztalataival (osztrák–magyar, olasz, francia és görög megszállás) úgy döntöttek, hogy olyan állam megteremtéséért fognak küzdeni, amelynek nincs külföldi protektora. Az új állam alapjait egyedül kívánták lefektetni és az államot egyedül kívánták működtetni. Szándékukat siker koronázta: a Párizs környéki béketárgyalásokon elismerték a független Albánia létét az 1913-as határokon belül, s a Népszövetség is tagjai sorába fogadta az országot. Ezzel párhuzamosan az 1920-ban összeült lushnjei kongresszus résztvevői tisztázták az állami berendezkedés legfontosabb kérdéseit is: megválasztották a kollektív államfői tanácsot, döntöttek a főbb közigazgatási kérdésekről, és tárgyaltak az alkotmányról. Az 1920 és 1924 közötti időszak hallatlanul érdekes periódus Albánia életében. A korszakot Michael Schmidt-Neke meglátása szerint úgy lehet jellemezni, mint a „parlamentáris demokrácia feudalizmus ellen vívott küzdelmét.”41 E küz delemben – teszi hozzá a fentiekhez Peter Bartl – az első parlamentben megszerveződő csoportok jól tükrözték a világháború előtti politikai gondolkodás nagy irányzatait. Az 1921-es választásokon a Fan Noli és Ahmet Zogu vezette Néppárt (Partia Popullore) modernizálni akarta az országot úgy, hogy közben a tradíciókat se kelljen teljesen feladni (ebből a pártból idővel kivált Noli Demokrata Pártja). A második nagy csoportosulást a Haladáspárt (Partia Përparimtare) alkotta, amelynek politikai gyökerei az oszmán korszakhoz, azon belül pedig az ifjútörökök mérsékelt szárnyához vezettek vissza. A harmadik erő, az Avni Rustemi nevével fémjelzett Testvériség (Vllaznia) elsősorban a lokális nemzeti egyesületek és klubok laza gyűjtőhelye volt. 42 40 Glasner: Jelentés. ÖStA KA Nachlass Glasner 16.; Schwanke, H.: Zur Geschichte der öster reichischungarischen Militärverwaltung i. m. 81–83. 41 Schmidt-Neke, M.: Entstehung und Ausbau i. m. 49. 42 Peter Bartl: Albanien: vom Mittelalter bis zur Gegenwart. Regensburg 1995. 196–197.
