Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán ifjúság parancsnoka a királyi Albániában
AZ ALBÁN IFJÚSÁG PARANCSNOKA A KIRÁLYI ALBÁNIÁBAN 362 A fenti modellből azonban két fontos elem hiányzik, amelyek nélkül nem lehet pontosan értelmezni az albán politikai gondolkodás két világháború közötti kereteit. Az egyik elem a Wied-féle Albán Fejedelemség, a másik – a fontosabbik – pedig az egykori olasz–osztrák–magyar rivalizálás emléke volt. Az, hogy a két világháború közötti Albánia önlegitimációja az 1912. november 28-i eseményekre (a független államiság önerőből történő kikiáltása) és a Wied-féle fejedelemségre épült, véleményem szerint nehezen megkérdőjelezhető. Ezt a tézist támasztja alá többek között az, hogy a lushnjei kongresszuson felállított kollektív államfői tanács (Këshilli i Naltë: leginkább ’Legfőbb Tanács’) a tervek szerint csak addig kívánt működni, amíg az (új) fejedelem trónra nem lép.43 A másik elem az egykori adriai hatalmak eltérő albánpolitikája volt. Annak ellenére, hogy Ausztria–Magyarország felbomlott, a Róma és Bécs közötti rivalizálás nem múlt el nyomtalanul. Sőt, egészen más keretek között és módon, de bizonyos értelemben tovább folytatódott. Olaszország a nagy számban Albániába érkező olasz tanácsadó és megfigyelő révén már 1923–1924 óta nagy nyomás alatt tartotta a mindenkori albán politikai vezetést.44 Az olasz politikai befolyás ellensúlyozására az egykori ifjútörökök, diaszpóra értelmiségiek (jelentős részük italo-albán!45 ) és hazai nemzetiek eleve esélytelenek voltak. Akadt azonban egy negyedik csoport, amely formailag ugyan sosem alkotott önálló politikai pártot vagy egyesületet, de amely hagyományosan ellenségesen, de minimum gyanakodva figyelte az olasz térnyerést, amely a nemzeti politika egyik hagyományos ágát képviselte a Rilindja („nemzeti újjászületés”, 1878–1912) óta, és amelynek orientációs pontja nem Róma volt. Ezt a csoportot az Osztrák–Magyar Monarchia egykori hívei, konfidensei és ösztöndíjasai alkották. Bár a nagy protektor már nem létezett, és a Monarchia egykori hívei nem alkottak egységes politikai szervezetet sohasem, fegyverért, katonai szakértőkért, pénzügyi tanácsadásért és politikai támogatásért továbbra is rendszeresen Bécsbe jártak. Mezőgazdasági kérdések és kisgépek, mezőgazdasági oktatás, egészségügyi tanácsadás és részben katonai ügyek kapcsán pedig Budapestet keresték fel.46 Azért jártak továbbra is Bécsbe, mert az ausztriai albanofil politikai és gazdasági körök a két világháború között újjászervezték soraikat. A Ballhausplatz egykori albán szakértői közül ketten is államtitkárok lettek az új osztrák külügyminisztériumban az 43 Swire könyve alapján a Himara hegységben 1931-ben is volt olyan vendégház, ahol a külföldiek a ház falán Zogu hivatalos portréja mellett egy Wiedről készült fotót is láthattak. Swire, J.: King Zog’s Albania i. m. 162. A ’Legfőbb Tanácsról’ lásd Schmidt-Neke, M.: Entstehung und Ausbau i. m. 53. 44 Az olasz befolyás kiépítéséhez lásd Stephen J. Lee: European Dictatorships 1918–1945. 3. kiadás. London–New York 2008. 320–321. 45 A 15. században Dél-Itáliába kivándorolt albán kisebbség, amely a 19. század első harmadában elsőként fogalmazta meg az albán nemzetépítés igényét, és amelyet a századfordulótól kezdve a nagyhatalmi babérokra törő Olaszország eszközként használt albániai befolyása kiépítéséhez. 46 A magyar kapcsolatra utal T. Selenica: Shqipnia e illustruar më 1927. Tiranë 1927. 195.
