Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Demeter Gábor: A modernizációtól a kolonizációs törekvésekig. Magyar utazók, politikusok és gazdasági szakírók a balkáni feladatokról (a 19. századtól az annexiós krízisig)
A MODERNIZÁCIÓTÓL A KOLONIZÁCIÓS TÖREKVÉSEKIG 292 megfogalmazódó gondolata egyáltalán nem volt szimpatikus, hiszen az ország integritásának visszaállítását kérdőjelezte meg.40 Mivel ez összeütközést jelentett a szintén politikai kurzusváltozáson áteső Szerb Fejedelemség érdekeivel, mely a délszlávok egyesítését saját vezetésével, független államként kívánta megtenni (Garašanin és a kudarcba fulladt 1867-es első Balkán Szövetség), ezért logikus volt a magyar és szerb fél ideiglenes egymásra találása. A kezdeti magyar balkáni szerepvállalás41 mögött tehát ez húzódott meg: Kállay 1868-as küldetése a vajda sági szerb aspirációk Bosznia felé (azaz a horvátok ellen)42 fordítása volt. 43 Szerbia közeledését a magyar liberálisokhoz az váltotta ki, hogy konzervatív osztrák keleti politika esetén nem volt realitása a szerb nemzeti ideál megvalósításának, egy aktívabb ausztroszláv osztrák politika pedig még rosszabb helyzetbe hozta volna a szerbeket. Az 1866–1871 közötti években a külpolitikai konstelláció megváltozott. Oroszország balkáni ügyekbe való beavatkozása elől elhárultak az 1856-os korlátok. A Balkán átengedése az oroszoknak többszörös biztonságpolitikai kockázatot jelentett volna,44 mivel veszélyeztette a Monarchia hatalmi státusát, belső stabilitását (szláv igények) és magát az „alkotmányos” berendezkedést is. Az a lehetőség, hogy a balkáni orosz előretörés egyik ellenszere éppen a délszláv (és román) államokból kialakítandó „oroszellenes” ütközőzóna lehet, ugyancsak kockázatos volt, hiszen ezen kisállamok nemzeti ideáljai veszélyeztethették volna a soknemzetiségű Magyar Korona integritását (és birodalmon belüli súlyát).45 A harmadik lehetőség, az aktív birodalmi politika ugyancsak nem volt veszélyektől mentes. A magyar elit egy része úgy tekintett az aktív birodalmi politika területi következményeiként felrémlő trialista koncepcióra is, mint amely az 1850–67 közötti időket visszaidézve predesztinálná Magyarország „kijátszhatóságát” és degradálná a birodalmon belüli szerepét, lökést adva a belső fragmentációhoz.46 Ebből is kitetszik, hogy a birodalmi (balkáni) politika 40 A horvát Nemzeti Párt már 1866-ban tárgyalt a szerb fejedelemmel. Lásd Sokcsevits Dénes: Horvát ország a 7. századtól napjainkig. Bp. 2011. 368. 41 A kossuthista emigrációnak is érdekes volt, mint konspirációra alkalmas hátország. 42 Emellett szólt, hogy nagyobb tömegű szláv lakosság bekebelezése/integrálása sem a dualizmus előtt, sem utána nem lett volna problémamentes. 43 Vasas G.: A bosnyák kérdéstől i. m. 71. 44 Ress I.: A szerb külpolitika i. m. 194. és Ress Imre: A magyar liberálisok és a Szerb Fejedelemség az 1860-as években. In: Uő: Kapcsolatok és keresztutak i. m. 173. Az oroszellenesség nem mindenkire volt érvényes. Lónyay például jobban tartott Bismarcktól. Apponyi és Andrássy oroszellenes volt, míg Burián lehetségesnek tartotta az oroszokkal való kiegyezést. Kállay pedig különbséget tett pánszláv politika (ez veszélytelen) és pánorosz politika között (mivel ez a kisállamokra is veszélyes, ezért ellene támogatókra tehetünk szert közöttük). 45 Ress I.: A magyar liberálisok i. m. 173. 46 Pl. Szathmáry György is ilyen szemüvegen keresztül látja majd Kállay Bosznia-politikáját. Szathmáry György: Bosnyákország. Budapesti Szemle 13. kötet (1877) 25. sz. 96–99.
