Századok – 2018

2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Tóth Hajnalka: Mennyit ér egy magyar lovas hadnagy? Egy rabkiváltás története diplomáciatörténeti kontextusban a 17. század közepéről

TÓTH HAJNALKA 281 Érdekes adaléka a történetnek, hogy 1659. február 19-én kelt levelében Reichard Aihinger fogadós kérte az Udvari Kamarától az ismét Győrbe szállított és nála elszállásolt Musztafa csausz ellátási költségeinek kiegyenlítését és további kárté­rítést. Utóbbira azért volt szükség, mert a csausz már egyszer – 26 hónappal ez­előtt (1657 januárjától) – lakott nála őrizetben, akkor napi másfél forintért kapott ellátást, az akkori költségeket azonban a Magyar Kamara nem fizette meg neki. Amikor pedig tudomást szerzett róla, hogy a csauszt most már mindenképpen kicserélik Uki Ferenccel, kérte, hogy az őt megillető 230 forintot – amiben benne van a Magyar Kamara által ki nem fizetett 130 forint is – még a csausz elvitele és a csere létrejötte előtt fizessék ki neki. Továbbá kérte, hogy az ügyben Gonzaga főkapitánynak is küldjenek utasítást. 198 Márciusban Vajda (Weida ) György hadnagy is azt kérte az Udvari Haditanácstól, hogy miután az Uki kiváltására szolgáló 6000 tallér egyben van, adjanak utasítást Liugi Gonzaga főkapitánynak arra, hogy küldje el az emberét Budára a pénzzel és Musztafa csausszal együtt, majd a visszafele tartó úton pe­dig hozza magával Esztergomból a hadnagyot. Azért nem akarták a pénzt és a csauszt egyenesen Esztergomba küldeni, ahol Ukit ténylegesen fogva tartották, mert nem bíztak Musztafa bégben. Mivel a váltságdíj összege magyar/császári fizetőeszközben volt kiszámolva, Vajda felhívta az ügyben eljáró tanácsurak és tisztviselők figyelmét arra, hogy azt a későbbi bonyodalmak és kellemetlenségek elkerülése végett mindenképpen váltsák át török pénzre. 199 Hosszú évek eltelte után végre ezen kérések figyelembevételével zajlott le a rab­csere, illetve rabkiváltás, és lezárulhatott mindkét rab hosszú fogsága. Gonzaga főkapitány 1659 júniusában egyrészt levelében értesítette az új budai kajmaká­mot, hogy Musztafa csausz szabadon bocsátásának folyamata lezárult,200 másrészt pedig írt az Udvari Haditanácshoz az Uki Ferenc részére kiosztandó posztó ügyé­ben.201 Maga a hadnagy még májusban jelentkezett az udvarnál azon 1000 tallér miatt, amit a zsoldjából fizettek ki a váltságdíjára,202 aminek az oka és ügymenete jelenleg nem tisztázott. 198 ÖStA AVA FHKA HKA HFU Kt. 470. [r. Nr. 204.] fol. 87., 92. (1659. febr. 19.). A fogadós számításai szerint a csausz kb. 86 napot, azaz közel három hónapot töltött nála. Arról nincs adatunk, hogy a továbbiakban a Bécsbe történő visszaszállításáig hol tartották. 199 Vajda György az Udvari Haditanácshoz. 1659. márc. 7. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 320./1. (1659) Exp. fol. 92v–93v. 200 Augustin de Mayern császári internuncius jelentése budai útjáról. 1659. jún. 6. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 320./1. (1659) Exp. fol. 234r. 201 Louis Gonzaga Rudolf Schmidhez. 1659. jún. 10. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 320./1. (1659) Exp. fol. 236r. 202 Uki Ferenc az Udvari Haditanácshoz. 1659. május. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 320./1. (1659) Exp. fol. 196r. Vö. uo. Bd. 320./2. (1659) Reg. fol. 116v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom