Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Tóth Hajnalka: Mennyit ér egy magyar lovas hadnagy? Egy rabkiváltás története diplomáciatörténeti kontextusban a 17. század közepéről
MENNYIT ÉR EGY MAGYAR LOVAS HADNAGY? 282 A tanulságok Egy magyar végvári lovas hadnagy török fogságból való kiváltása a 16–17. századi magyar történelem szomorú, ugyanakkor már-már mindennapi eseménye volt. Uki Ferenc és a pápaiak, továbbá Musztafa csausz ügyét a fogságba esésük körülményei, az oszmán–magyar végvidéki lét kiélezettsége, az elsősorban az Oszmán Birodalmat érintő feszült belpolitikai és külpolitikai helyzet – kandiai háború (1645–1669) vagy az erdélyi válság –, és mindemellett a személyes motivációk érvényre juttatása emelte a rendhagyó történetek sorába. A fennmaradt források szerencsés módon lehetőséget adnak arra, hogy a puszta tényeken túl – beleláthatunk a rabkiváltás szinte teljes folyamatába. Végig követhetjük, hogy ebben a konkrét ügyben hogyan léptek fel támogatóan a hadnagy felettesei, Esterházy pápai főkapitánytól kezdve egészen az uralkodóig, III. Ferdinándig bezárólag szinte minden fontos tisztség birtokosa valamilyen formában részese lett az eseményeknek. Többé-kevésbé jól nyomon követhető, hogy hogyan sikerült az Ukiért követelt váltságdíj összegét összeszedni, miként történt annak kiutalása, kifizetése, a rab kiváltásának ügymenete magasabb szinten. Némiképp betekintést nyerhetünk abba is, hogy mekkora súlya volt a személyes kapcsolatoknak, és talán a szolidaritás szerepéről sem kell megfeledkeznünk. Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni a pápai foglyok egymásért könyörgő leveleit Batthyány Ádámhoz vagy éppen a rabkiváltási történet végén a pápai és győri lovas hadnagyok, Vajda György és Johann Ernest Hassi de Hatvan bekapcsolódását az ügy rendezésébe. Az oszmán oldalon koránt sem beszélhetünk a fentihez hasonló módon működő mechanizmusról. Bár úgy tűnik, Musztafa csausz szabadulását Konstantinápolyban többen is támogatták – igaz inkább csak szóval, mint tettekkel –, nagyon érdekes megfigyelni, hogy milyen tényezők befolyásolták a tisztségviselők viszonyulását az ügyhöz. Így például a magyarokkal szembeni ellenséges érzelmek, amiket mindenekelőtt Szijavus és Kara Murád pasák esetében a budai vilajetben eltöltött idő alatti élményeik tovább mélyítettek. Az ő személyiségük és érdekeik révén a rabkiváltási ügy nem mentesült a portai hatalmi játszmák kimenetétől sem. Ugyanakkor az eset kapcsán az, hogy a szultáni vagy nagyvezíri parancsot lehetett nem végrehajtani, és hogy egy szilisztrai pasa bosszújától vagy egy kapudán pasa szavától ennyire lehetett tartani, rávilágít az Oszmán Birodalom 17. század közepi kormányzati válságára. Nem világos, hogy mindez a válság következménye vagy oka volt-e, vagy egyszerre mindkettő. Ebben a bizonytalan közegben teljesen elfogadható, hogy a török tisztségviselőket alapvetően a pénz motiválta, és Szijavus pasa sem akart lemondani a remélt váltságdíjról. Úgy tűnik, hogy oszmán oldalon kevésbé érhető
