Századok – 2018
2018 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Bank Barbara - Bognár Zalán - Tóth Gábor (szerk.): Magyarok szovjet fogságban. Történeti szemelvénygyűjtemény a hadifogolyként, internáltként vagy politikai rabként elhurcoltakról (Ritter György)
230 TÖRTÉNETI IRODALOM A rendszerváltás körüli szabad közbeszédben születtek meg először azok a művek, amelyek részletesen taglalták a Szovjetunióba elhurcolt németek, hadifoglyok és elítéltek sorsát. A 2010-es években újra felfedezte a történettudomány és az emlékezetkultúra a deportálások témáját. Az előbbiek főleg Stark Tamás és Bognár Zalán tudományos munkásságában érhetők tetten, az utóbbiak pedig a megannyi emlékkötet, napló, visszaemlékezés és helytörténeti munka közreadásában. A gyűjtemény ezekből válogat. A rendszerváltás körüli műveket főleg Füzes Miklós, Kormos Valéria, Sára Sándor gyűjtései és visszaemlékezései, az ezredforduló utáni éveket Dupka György, Menczer Gusztáv, Zsúnyi Illés munkái képviselik. A kétezres évek fiatal kutatói és gyűjtői főleg regionális szinten kutatták a deportálásokat. Márkus Beáta (Baranya), Molnár D. Erzsébet (Kárpátalja) és Muskovics Andrea Anna (Tárnok és környéke) eredményeit ezen kötet is gazdagon idézi. Az öt rész és ezek fejezetei a visszaemlékezésekből fakadó források ívét követik, és ezek az empirikus „oral history” élmények határozzák meg a könyv narratíváját is. Mivel traumatikus leírásokat kap az olvasó – narratív elemzések hiányában – ezért főleg traumatörténet e kötet hatásmechanizmusa. A fejezetek többségét történeti bevezető előzi meg, amely az események feldolgozásával rövid kommentárrá válik, hogy aztán a főszöveg utolsó „Történeti háttér” leírásába ismétlődve beépüljön. Az előszó leszögezi, hogy a kötet a deportáltak három körét a hadifogolyként, internáltként és politikai elítéltként elhurcoltakat hasonlítja össze. E megkülön böztetés főleg Bognár Zalán „malenkij robot” definíciójának ontológiai felosztását takarja, így nem csoda, hogy a további részekben is az ő kézjegyére bukkanhatunk. Az első rész a Fogságba vetéstől a gyűjtőtáborokig címmel részletesen kifejti a fent említett jellemzőket. Kiemelendő, hogy sem az eddigi irodalom, sem e kötet nem határozta meg, hogy a „németként való elhurcolások” vajon mennyire tekinthetők „magyar” tragédiának. E kérdés csak látszólag lényegtelen. Az utóbbi évek szakirodalmában többször vita témáját képezte, hogy vajon a tömbben élő honi német nemzetiségi csoportok elhurcolásához hozzájárultak-e a két világháború közötti etnopolitikai feszültségek. Az első rész különválasztja azon civilek és hadifoglyok elhurcolását, akiket a GUPVI (Hadifogoly – és Internáltügyi Főparancsnokság), és akiket GULAG (Lágerek Főparancsnoksága) táborba hurcoltak elítéltként. Ez a különválasztás végigkíséri a könyvet. Több alfejezet foglalkozik az elhurcolás motivációival, az etnikai tisztogatással (Kárpátalján), a németként való elhurcolással és a hadifogoly-létszám kiegészítéssel. Ez utóbbit és az etnikai tisztogatást főleg Budapesten és környékén, Nyíregyházán, Debrecen és környékén, Kárpátalján és Észak-Erdélyben hajtották végre igazoltatás ürügyén, többségében férfiakon. A németek elhurcolása ettől eltérően már a 18 és 30 év közötti nőkre is kiterjedt. Néhány megjegyzés kivételével sajnos e könyv is adós marad azzal, hogy a deportálások topográfiai különbségét meghatározza. A szemelvényekbe nem került bele a közlők életkora és társadalmi státusza sem, ami pedig alapvetően meghatározza az 50-60 évvel későbbi emlékezés traumatikus mértékét. Egy-egy tájnyelvi közlés árulkodik csupán az elbeszélő paraszti voltáról. A második rész a gyűjtőtáborokba való elhurcolást és annak elhúzódását, okait mutatja be; a létszámfeltöltés, az útbaigazítás mértéke, illetve az adott tábor lélekszáma is indokolta az elnyúló várakozást. Már itt járvány és éhezés ütötte fel a fejét, amely a későbbi fejezetek témája lesz. Az idézeteken érezni azt a hatalmas leértékelést, amely már az első napon az embereket érte. A németeknél is 5-7 nap volt a menetelés ideje, de tájegységenként ez is változik. A zempléni német falvakból elhurcoltak romániai területekre kerültek gyűjtőtáborba, a Dunakanyarból pedig Kál-Kápolna állomásig gyalogoltak. A részeken belül több fejezet szól a magyar gyűjtőtáborokról. A „legismertebbek” a szegedi, temesvári és ceglédi táborok voltak, ahol hatalmas járványok pusztítottak a deportáltak között. A részletesség mögött ismét Bognár Zalán szerzőisége áll, hiszen opus magnum ának számító munkáját e témából írta (Bognár Zalán: Hadifogolytáborok és [hadi]fogolysors a Vörös Hadsereg által megszállt
