Századok – 2018
2018 / 1. szám - TANULMÁNY - Deák Ágnes: Vizsgálat egy megyei királyi biztos ellen hivatali visszaélés ügyében, 1863
DEÁK ÁGNES 213 hiszen láttuk, a magyar politikai ellenzék helyi vezető alakjai nem segítették a helytartótanácsost a visszaélések feltárásában, kívülállónak minősítették magukat a konfliktusban. A botrányt kirobbantó Hatfaludy egykori alkotmányos másodalispán és alkotmányos tisztviselő társai (köztük az alkotmányos első alispán, Szaplonczay József) kölcsönös szembenállását és ellenséges viszonyát nem enyhítette a Dolinay-affér, sőt Hatfaludy indulatait feltételezhetően csak növelte. Más megyékben, például Szatmárban is tudni vélték, hogy az ellenzék csöndben gondosan gyűjti a hivatali visszaélésekre vonatkozó adatokat, hogy majd „annak idejében” fölléphessenek, miközben egyelőre csak vártak az újabb politikai kurzusváltásra. 117 A nemzetiségi konfliktusok szintén kedvező táptalajt teremtettek, hiszen a nepotizmus, a „sajátjainak” való kedvezés, de alkalmanként a hivatali visszaélés is könnyen átszínezhető volt a nemzetiségi érdekek védelmének magasztos jelszavával. Ezen a szálon lehetett továbbá a legkönnyebben a birodalmi politikusok elé utalni a konfliktust – a magyar vezető hatóságok megkerülésével. Az államjogi ügyekben, de a magyarországi nemzetiségi konfliktusok lehetséges kezelési módjait illetően is éles nézetkülönbségek a birodalmi kormányzó elit meghatározó csoportjai, valamint a magyar kormányzati férfiak között tálcán kínálta a lehetőséget, hogy nemzetiségi elnyomásra hivatkozva védelemért fordulhasson a hivatali visszaéléssel vádolt személy az uralkodóhoz. S nem reménytelenül – bár a nyilvánvaló hivatali visszaélést Bécsben sem támogatták, de az érintettekkel szemben folyó eljárás nemzetiségi csoportjuk általános politikai hangulatára gyakorolt hatása mindenképpen figyelembe veendő tényező volt a sorsukról döntő politikusok számára. Mindazonáltal a máramarosi konfliktusok nagyon intenzív nemzetiségi töltése ellenére sem egyszerűen rutének álltak itt szemben magyarokkal és románokkal. A Dolinayt védelmező hivatalnokok között találunk katolikusokat, „ruténeket”, „románokat” egyaránt. S a hivatali visszaélések bizonyos típusai távolról sem csak Dolinayt és szövetségeseit terhelte, jól mutatja ezt a feljelentő Hatfaludy példája. A hivatali visszaélések rendszerszerű működéséhez – mindenekelőtt a vesztegetési ügyekben – persze a lakosság egy részének „együttműködése” is kellett. Igen jellemző, ahogy a panaszosok igyekeztek hárítani a felelősséget, a vesztegetők a panaszosok állításai szerint mindig „zsidók” voltak, a társadalom perifériáján élő, elkülöníthető népcsoport (számuk a megyében 1870 körül huszonhatezer körülire tehető 118), amivel eltávolították maguktól az együttműködés vádját. A zsidó bevándorlók elleni törvényi fellépés az alkotmányos időszak tisztikarának programjában is szerepelt, a megye bizottságot alakított a Galíciából engedély nélkül bevándorló „nemzetellenes, 117 Vö. Haas Mihály szatmári püspök levele Pálffyhoz. Szatmár, 1866. júl. 14. MNL OL D 191 371. III.1866. 118 Nyegre L.: Máramaros megye i. m. 8.
