Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Spannenberger Gabriella - Spannenberger Norbert: A németek 18. századi betelepítése: politikai és/vagy gazdasági folyamatok összessége?
A NÉMETEK 18. SZÁZADI BETELEPÍTÉSE 20 szabta intenzív gazdálkodásra. Ehhez a transzferfolyamathoz volt szüksége német telepesekre, akiktől innovatív gazdálkodást remélt. Magyarország leggazdagabb mágnása, a herceg Esterházy család egyáltalán nem folytatott szervezett telepítést külföldről, tehát egy merőben más stratégiát követett, mint szatmári riválisa. Pedig az 1692-ben megszerzett ozorai disztriktumában szintén elmaradott gazdálkodás folyt, így szükség volt tömeges munkaerőre, de a század közepéig ebben a hatalmas, dél-dunántúli uradalomegyüttesben mindössze négy településen voltak németek. Miért? Az ozorai, dombóvári és kaposvári uradalmak stratégiája abból állt, hogy egyrészt minél előbb lakosokra tegyenek szert az elhagyott településeken, utána pedig inkább az életképes és nagyobb településekre koncentrálják a jövevényeket. Az 1740-es összeírás szerint elegendő belső, tehát magyarországi telepes állt rendelkezésre. Dombóvár uradalmi központ telepeseinek 69%-a e konszkripció szerint a szomszédos vármegyékből, tehát Somogyból, Veszprémből, Baranyából, illetve magából Tolna vármegyéből származott. További 13%-a a nyugat-magyarországi Vas, Zala és Sopron vármegyékből érkezett, s csak 18% százalék jött távolabbi régiókból vagy külföldről. Regöly magyar falu példája is ezt támasztja alá: a 143 családfőből 113 eredetét ismerjük. Ezek 45,13%-a a szomszédos vármegyékből jött, összesen négy fő Tolnából, 30,35%-a a Magyar Királyság területéről és csak 5,3% külföldről. Hasonló eredményt mutat a többi település is. 82 Az Esterházyak nem véletlenül ódzkodtak külföldiek telepítésétől, ugyanis mivel felettébb eladósodtak a hatalmas jószágvásárlásokban, egyrészt nem akarták magukat további költségekbe verni. Másrészt elég hazai migráns, szabad költözködésű paraszt állt rendelkezésre, akik szintén kaptak kezdeti adómentességet, de értelemszerűen kevesebbet, mint a külföldről bevándoroltak. A négy, németek által (is) lakott község – Tófű, Mekényes, Pári és (Rác-)Kozár (ma Egyházaskozár) – pedig mind transzmigráns települések voltak, tehát ezek a németek egy-egy tolnai vagy baranyai uradalomból költöztek át az Esterházyakhoz. S mivel jogilag kivétel nélkül valamennyien belső telepesnek számítottak, hasonló feltételek mellett telepedhettek le, mint a magyar transzmigránsok. Az uradalom ebben is a gyors bevételek megteremtését, és az adófizetés mielőbbi bevezetését szorgalmazta, ezért nem tartott igényt szervezett külső telepítésekre. 83 A török hódoltság utáni idők legsürgetőbb feladata volt a működő adózás helyreállítása, ami nemcsak a kamara, hanem a földesurak érdeke is volt. A telepítésekben, 82 Fürstlich Esterházy'sches Archiv Forchtenstein Acta varia. Conscriptio Domestica Localis et Personalis Inclyti Dominii Dombóvár (a továbbiakban: EAF Acta varia) Pro anno 1740. 83 Az uradalom gazdaságpolitikájáról lásd Harald Prickler: Die Grundherrschaft als wirtschaftliche Ba sis des Fürstenhauses Esterházy. In: Die Fürsten Esterházy. Magnaten, Diplomaten und Mäzene. Katalog der Ausstellung „Die Fürsten Esterházy“. Eisenstadt 1995. 60–84.
