Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Spannenberger Gabriella - Spannenberger Norbert: A németek 18. századi betelepítése: politikai és/vagy gazdasági folyamatok összessége?
SPANNENBERGER GABRIELLA – SPANNENBERGER NORBERT 21 amennyiben valóban telepített egy-egy domínium, főleg azt a pozitív kimenetelt látta, hogy a bevételek alapja a jövendő adófizető. Az, hogy a telepítés költségekkel is jár, mint a szállítás megszervezése vagy a telkek stb. kimérettetése, vagy a telepítési ügynökök költségei, illetve hirtelen felmerült ellátási kiadások, az – kevés kivételtől, mint például Zirc – eltekintve, csak a telepítés lebonyolítása alatt tudatosult a telepítőkben.84 A 18. századi kolonizáció nem ment gyorsan, és nem volt költségmentes, még ha ezek a kiadások előzetes és gondos tervezés alapján talán hatékonyabbak is lehettek volna. Konrad Schünemann már az 1930-as években ezt a fajta migrációs rendszert „naiv telepítési politikának” (naive Ansiedlungspolitik ) nevezte.85 Összehasonlítva a porosz, a késő Mária Terézia-féle, illetve a józsefi anti cipációs telepítési politikával, itt valóban egy „naiv” variánsról beszélhetünk. 86 A telepítések árnyoldala: csak a harmadik generációnak sikerült az integráció A németek betelepítése a köztudatban még ma is „sikertörténet”. 87 Ez a szuggesz tív értelmezés azonban nem felel meg a korabeli viszonyoknak. A telepítés számos esetben meghiúsult, vagy csak többszöri újratelepítés eredményeképp mutatott tartós eredményeket. A relatív gyakori szökések azt mutatták, hogy szó nem volt arról, hogy a telepesek megtalálták a számukra idealizált földet, mely kizárólag jólétet biztosít számukra. Főleg a korai telepítéseket jellemezte a gyakori szökés és a pusztulás. Épp ezért a Helytartótanács 1724. április 23-i leiratában az iránt 84 Ilyen bonyodalmak részleteiről ad képet Károlyi Sándor levelezése nejével, Barkóczy Krisztinával, aki 1712-ben a szatmári kolonista csoportokat fogadta. Július 16-án például ezt írta férjének: „Koldulnak nyavalyások mind Debrecenben s mind itt. Biztatnám a liszttel, de abbul csak egy véka sem jut egynek-egynek, emi kevés s 3 vagy 4 száz köböl, buzám maradt is lisztül nem lehet csak a magam cselédjét is jól elgyőzzem. Fáj a lelkem nagy nyomoruságukon, dolgoznának s nincs mit, mert annyi a munkás vissza is ment számtalan. [...] itt is gond szeri számát lelni dolguknak, hát még ha két ökröt s egy fejős tehenet, egy köböl életet kívánjak, a melynek egyike sem telik ki. Mind elrendelném, ha szót fogadnának. [...] Annyira elkeserettem ezen a nagy állapoton, hogy egészlen az elmém is megtompulván bele [...] Szánom s nem segíthetem s már is koldulásra jutott nagyobb része.“ Idézi Vonház I.: A Szatmár megyei i. m. 258. 85 Schünemann, K.: Zur Bevölkerungspolitik i. m. 115–120. 86 A legfrissebb publikáció erről Márta Fata: Migration im kameralistischen Staat Josephs II. Theorie und Praxis der Ansiedlungspolitik in Ungarn, Siebenbürgen, Galizien und der Bukowina von 1768 bis 1790. Münster 2014. 87 Ennek az értelmezésnek egy vulgáris, politikai indíttatású megfogalmazását Kerék Mihály adta 1936-ban: „Amíg más nemzetiségű hazánkfiai túlnyomórészt jómódú parasztfalvakban élnek, addig a latifundiumoktól körülvett, határnélküli, túlzsúfolt zsellérfalvak, ezek a szerencsétlen nyomortanyák egytől-egyig magyarok. Azt a történelmi igazságtalanságot, amely az idegent birtokos parasztnak, a magyart pedig földnélküli zsellérnek telepítette, mindmáig nem tettük jóvá.” Kerék Mihály: A magyar földkérdés. Bp. 1939. 386.
