Századok – 2018
2018 / 1. szám - TANULMÁNY - Deák Ágnes: Vizsgálat egy megyei királyi biztos ellen hivatali visszaélés ügyében, 1863
DEÁK ÁGNES 201 részére; s ügyében majd a per lezárulta után, a fegyelmi eljárás megindítása előtt az uralkodónak előterjesztés készüljön. 84 Ám még ekkor is felmerültek újabb vádpontok Dolinayval szemben. 1864. január elején szólította fel Pálffy igazolásra a volt királyi biztost Vaki Iván (Havrilo/ Havrela) nagykirvai szabadságos katona ügyében. Vaki halálát 1862. augusztus elején jelentette be a községi görög katolikus pap. Dolinay kiküldte Tomecsek Alajos megyei tiszteletbeli főorvost szemlére, aki jelentette, hogy a testen külsérelmi nyomok nem láthatók, nyilván a „mértéktelen pálinkaital által előidézett gutaütés” okozta a halált, amit Dolinay tudomásul vett. Közben azonban az illetékes járási szolgabíró jelezte, hogy nagyon nagy a felindultság a lakosság körében, ugyanis Bedei Andrást vádolják Vaki meggyilkolásával. Egy újabb, de már nem Tomecsek által végzett halottszemle egyértelműen bizonyította, hogy egy „fejre irányzott karóütéssel” történt gyilkosságról van szó. Az erről szóló hivatali iratokat szeptemberben leadták Dolinaynak, aki november végén exhumáltatta a holttestet, s az újabb vizsgálat megerősítette a gyilkosság tényét. Dolinay azonban nem intézkedett, sőt, a közbejött vizsgálat alatt és után is magánál tartotta az iratokat, azokat nem iktatták, nem adta át őket hivatali utódjának, ezért az ügyben semmi sem történt, ezt kifogásolta a megholt testvérének a magyar kancelláriához 1863 nyarán benyújtott kérvénye – ami elindította a hivatalos eljárást, s megindult Bedei ellen a büntetőeljárás. Szepessy figyelmét ugyan nem kerülte el, hogy Tomecseket vagy súlyos hanyagság, vagy megvesztegetés gyanúja terheli, de mivel már májusban elbocsátotta a megyei szolgálatból, tartózkodási helyét nem ismerte, külön eljárás nem indult sem Dolinay ellen, sem ellene. 85 A királyi ítélőtábla december 29-én hozott ítéletet Dolinay perében, s hatályon kívül helyezte a Szatmár megyei törvényszék – mint első bíróság – ítéletét, mivel az bírói vizsgálatot nem tartott. Máramaros megye tiszti ügyészét sem hallgatta meg, egyedül a közigazgatási vizsgálat adataira támaszkodott, ezért a teljes bűnügyi vizsgálat lefolytatására utasították a törvényszéket. 86 84 Privitzer jelentése (Pálffy nevében) Forgáchhoz. Buda, 1863. okt. 7. és Forgách előterjesztés fogalmazványa az uralkodó részére. Bécs, 1863. nov. 14. MNL OL D 185 1863:1226.; Forgách előterjesztése az uralkodó részére. Bécs, 1863. nov. 14. és az uralkodói döntés. Schönbrunn, 1863. dec. 3. MNL OL D 185 1863:1487.; Károlyi László leirata Pálffyhoz. Bécs, 1863. szept. 26. és Forgách leirata Pálffyhoz. Bécs, 1863. dec. [hátoldalon feljegyzés: érk. dec. 20.] MNL OL D 191 44.III.1863.; Zichy Hermann gróf magyar kancellár előterjesztés tervezete az uralkodónak. Bécs, 1864. jún. 29. MNL OL D 185 1864:804. 85 Helles Mihály görög katolikus pap levele Dobržansky Kornélhoz. Taracköz, 1862. aug. 5., illetve Dr. Kutka Elek megyei főorvos jelentése. Máramarossziget, 1863. aug. 25., illetve Szepessy jelentése a kancelláriához. Máramarossziget, 1863. okt. 6. és Pálffy levélfogalmazványa Dolinayhoz. Buda, 1864. jan. 4. MNL OL D 191 16 757.III.1863. 86 Melczer István személynök átirata Pálffyhoz. Pest, 1864. jan. 20., illetve az ítélet másolata, Pest, 1864. jan. 20. és Pálffy jelentésfogalmazványa Forgáchhoz. Buda, 1864. jan. 22. MNL OL D 191 766. III.1864.; Ez utóbbi jelentést Privitzer aláírásával (Pálffy nevében) lásd MNL OL D 185 1864:98.