Századok – 2018
2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Szabolcs – Vértesi Lázár (szerk.): Egyházi társadalom a Magyar Királyságban a 16. században (Kádár Zsófia ‒ Lakatos Bálint)
1400 TÖRTÉNETI IRODALOM kritikákra. A középkorászok örök dilemmája az okleveleken kívüli világ. Vérbeli pozitivista historikusok szerint „ha valamit nem említenek a források, az nincs”; ugyanígy nehezíthetik a történészek életét a folyamatosan változó intézmények is. Szőcs Tibor kritikája nyomán Tringli a közgyűlés intézményének kontinuitása mellett érvel. Megítélése szerint „a királyi legfőbb bírói hatalmat a közgyűlések nélkül fenn sem lehetett volna tartani” (222.). Szintén a kontinuitás és diszkontinuitás kérdéskörébe sorolható Weisz Boglárkának a vásári szabadságról adott, a szerzőétől némileg különböző meghatározása. Feltáratlan források híján ezeket a vitákat elsősorban nem eldönteni kell, önmagában a „vita” léte is hasznos lehet, hisz az abban felsorakoztatott érvek és ellenérvek szélesebb kör érdeklődését is felkelthetik a tudományterület iránt, és hozzájárulhatnak annak „fejlődéséhez”. Ettől a potenciálisan megtermékenyítő tudományterületi vitától különbözik azonban a harmadik, a kodifikáció fogalmáról a jogtörténészekkel folytatott pengeváltás. A recenzens aggálya, hogy a két egymásnak ellentmondó, ugyanakkor félmondatokkal rendezhető, mostanra azonban megdermedt álláspont arról, hogy a Hármaskönyv kodifikáció vagy sem, értelmetlenül ellehetetlenítheti (de mindenesetre nagyban nehezíti) az épp csak megindult együttműködést. Jól tudjuk, hogy a középkori jogtörténetet a jogtudományon belül évtizedekig – és meglehetős hatékonysággal – megszüntetendő kutatási területként kezelték. Mostanra a kritikus szint alá csökkent az ezzel foglalkozó jogi képzettségű szakemberek száma. Ugyanakkor a középkori oklevelekben foglalt szokásjog (a joggyakorlat, az élő jog) sem értelmezhető a jogtudomány nélkül. Ebben a helyzetben nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az inspiráló együttműködéshez – ahogy a középkori jogtörténet műveléséhez szükséges tudás „újratermeléséhez” is – összefogás szükségeltetik. Tringli István kötete a korszak iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen fogalmi alapvetést, az összefogás megalapozásához fontos kiindulópontot jelent. Bognár Szabina EGYHÁZI TÁRSADALOM A MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN A 16. SZÁZADBAN (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis XVII.) Szerk. Varga Szabolcs – Vértesi Lázár Pécsi Egyháztörténeti Intézet, Pécs 2017. 425 oldal A reformáció szimbolikus 500. évfordulója adta az ötletet az utóbbi két évtized egyik legtevékenyebb hazai egyháztörténeti műhelye, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet számára, hogy egy konferencia-, illetve tanulmánykötet-sorozat keretében vizsgálja a 16–20. századi magyar egyházi társadalmat. A cél évről évre egy-egy évszázad egyházi társadalmának, a kutatás új eredményeinek, pillanatnyi állásának bemutatása a különböző tudományterületekről érkező (történész, művészettörténész, irodalomtörténész) szerzők bevonásával. Jelen kötet a 16. századi magyarországi egyházi társadalmat inkább katolikus, mint protestáns szemszögből mutatja be tizennyolc tanulmányban. A kötet hiányai – mint az alsópapság, az egyházi középréteg vagy a koldulórendek átfogó jellemzése – a magyar egyháztörténelem legnagyobb változásait hozó évszázad forrásadottságaival is magyarázhatók. A kötet élén C. Tóth Norbert a „mályuszi modell” és „munkamódszer” megsemmisítő és elgondolkodtató kritikáját adja. Mályusz Elemér Egyházi társadalom a középkori Magyarországon című, máig alapműnek számító monográfiájának nem a kevéssé ismert, ma már csak tudománytörténeti jelentőségűnek tartott részeit vizsgálja (például a szerzetességről,
