Századok – 2018
2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Szabolcs – Vértesi Lázár (szerk.): Egyházi társadalom a Magyar Királyságban a 16. században (Kádár Zsófia ‒ Lakatos Bálint)
1401 TÖRTÉNETI IRODALOM az egyházi irodalmi életről szóló fejezeteket), hanem a rendszeresen hivatkozott és tézisként kezelt állításokat vonja kétségbe: az alsó- és középpapságról, az utóbbi iskolázottságáról leírtakat, bemutatva a művet joggal kritizáló historiográfiai előzményeket és Mályusz szelektív, erősen tendenciózus forráskezelését is. C. Tóth határozottan amellett érvel, hogy a művet ezentúl ne alapmunkának, hanem kutatástörténeti állomásnak tekintsük, egyúttal felhívja a figyelmet egy jövőbeli újabb és megbízható szintézis megalkotásának szükségességére. A következő két tanulmány a forráshasználat, a Vatikáni Titkos Levéltárban található magyar vonatkozású forráscsoportok feltárására épít. Erdélyi Gabriella az Apostoli Penitenciária hivatalához bejövő, feloldozást vagy diszpenzációt kérő klerikusok és diákok kérvényei alapján vizsgálja, hogy a reformáció korában milyen lehetett az alsópapság helyzete hazánkban. A javadalom nélküli papok és diákok rétegének kiszélesedésére keres – és talál is – bizonyítékokat, elemezve a koldulórendek elhagyásának tömeges jelenségét. Meg kell jegyeznünk, hogy valódi összegzés helyett újraközlésről van szó, a szerző ugyanis a 2011-ben megjelent Szökött szerzetesek című köny vének részleteit (53–54., 102–110., 112., 205–206. oldalakról) veszi át jelölés nélkül. Ez azt is magyarázhatja, hogy a 2011 után megjelent eredményekre – Csepregi Zoltán 2013-ban megjelent A reformáció nyelve című kötetének hivatkozását leszámítva – Erdélyi miért nem reflektál. Fedeles Tamás 1516 és 1523 között az Apostoli Kamara Libri formatarum sorozatában re gisztrált, és magyarországi klerikusok által beadott papszentelési kérvényeket vizsgálta. Talán a téma is teszi, hogy a cikk kissé szövevényes, habár az alapkutatás imponáló és alapos. Az említett időszakból ismert 88 magyarországi javadalommal bíró kérvényező elemzése alapján e forrásanyagban a javadalommal bíró, megfelelő képzettségű és erkölcsű klerikusok fordultak elő. Fedeles a forrásfeltárás folytatását sürgeti – tudomásunk szerint e tárgyban ő maga forráskiadványt készít elő a Collectanea Vaticana Hungariae sorozatban. Tanulmánya alapján a vizsgált forrástípusban megjelenő egyházi réteg reformációval való kapcsolata azonban kérdéses marad: a vizsgálat a reformáció „hiányát” is érzékelteti e csoportban ebben a kezdeti időszakban. Nemes Gábor Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatait főként a kapcsolattartók személyi összetételére koncentrálva vizsgálja – inkább diplomáciatörténeti, mint egyházpolitikai síkon – a Mohács előtti és utáni évtizedekben. Elemzése szerint a modern diplomácia kiformálódásának időszakában a Jagelló-kori magyar diplomácia örököse Szapolyai János király udvara lett, aki azonban az 1529. évi pápai kiközösítése miatt állandó követtel nem rendelkezett a Szentszéknél, míg I. Ferdinánd magyar uralkodóként is a korszerűbb spanyol és osztrák–német Habsburg-diplomácia csatornáira és rezidens római képviseletére építve érvényesítette érdekeit. Csepregi Zoltán a magyarországi reformátorok első nemzedékéről egy frissen épített prozopográfiai adatbázis (Evangélikus Lelkészek Magyarországon) 100 fős mintája alapján nyújt öt letes áttekintést, korábbi kutatásaira támaszkodva. A protestáns és katolikus egyháztörténetnek e „közös történelmét”, közös múltját vizsgálva fontos következtetéseket von le a bizonyíthatóan a lutheri tanítás szellemében működő klerikusokról. Csepregi Erdélyi Gabriellával szemben nem a „leendő” reformátorokat, hanem a már bizonyíthatóan lutheri tanokat valló klerikusokat vizsgálja, ezért nézőpontja és eredményei is részben ellentétesek. E tanulmány nemcsak a szerkesztők által megálmodott összefoglaló igénynek felel meg, hanem az egyháztörténet katolikus és protestáns művelői közötti együtt gondolkodásra is reményt keltő példa. H. Németh István Csepregihez hasonlóan egy új adatbázisra épít: a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában végzett, a Reformációs Emlékbizottság által támogatott forrásfeltáró-digitalizálási projekt első eredményeit ismerteti. Célja, hogy néhány alsó- és felső-magyarországi szabad királyi város példáján keresztül a felekezetváltás folyamatát, „csomópontjait” ábrázolja. Megállapítja, hogy az eddig teljes körűen feltárt (részben már ismert) városi levéltárak tanúsága szerint a szabad királyi városoknak valójában önálló felekezetválasztásra volt lehetőségük. Ez a német historiográfiából ismert, bár a hazai szakirodalomban kevés visszhangra találó városi reformáció, „Ratsreformation” jelenségével állítható párhuzamba. Kuzma
