Századok – 2018
2018 / 6. szám - TANULMÁNY - Kiss Gergely: VIII. Bonifác és Magyarország (1290–1303). A pápai hatalmi legitimációs elképzelések és kormányzat összefüggései
VIII. BONIFÁC ÉS MAGYARORSZÁG (1290–1303) 1362 teni alapját, míg a másik annak teljességét jelentette, erre épült VII. Gergely óta a pápa mindenre kiterjedő, univerzalisztikus hatalma.33 Ezzel akár le is zárhatnánk az egész kérdést, ha a trón betöltését eldöntő ítéletlevélben nem jelenne meg több alkalommal is a konzisztórium mint gondolatmenetünket „zavaró tényező”. A testülettel a felek képviselőinek meghallgatásakor és az ítélethozatalkor is találkozunk. Azt is megtudhatjuk, hogy jelen esetben e tanácsban helyet kapott István kalocsai érsek, Mihály zágrábi, Tivadar győri, Benedek veszprémi püspök, valamint több esperes és prépost is. Az ítélethozatal előtti napon kelt pápai parancslevél alapján ez az általános felsorolás jól kiegészíthető, ebben ugyanis az említett érsek és a három püspök mellett felbukkan Tamás esztergomi, Domokos váci, Miklós vasvári prépost és István erdélyi esperes neve is. Szereplésük nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy ők voltak a pápa és Károly ügyének egyházi támaszai. A de fratrum nostrorum consilio megszületett ítéletben természetszerűleg vettek részt az említett magyarországi főpapok. E megfogalmazás azonban egyúttal azt is sejtetni engedi, hogy a pápa és bíborosainak kibővített testületi döntéséről volt szó. 34 VIII. Bonifáccal kapcsolatban két okból is különösen fontos megvizsgálni, hogy e nagy horderejű döntés pontosan milyen körülmények között született meg. Egyrészt azért, mert a magyar trón betöltését érintő állásfoglalások között eddig a személyes pápai döntés volt meghatározó, az említett ítéletlevél kiadását megelőzőleg nem volt példa testületi döntésre. Másrészt pedig – amint azt az alábbiakban majd láthatjuk – a 13. század második felétől több alkalommal is vita bontakozott ki a pápa és a bíborosi testület viszonyát illetőleg, sőt a magyar trónutódlást megelőző években komoly törés mutatkozott VIII. Bonifác és egyes bíborosok között, amely nyilvánvalóan nem volt független a feszült pápai-francia kapcsolatoktól sem. Bármennyire meglepő, a pápa és a bíborosok közötti viszony – a hatalomgyakorlás és jogkörök tekintetében – nem volt pontosan meghatározva, lényegében condignum, [...] de plenitudine potestatis, [...] de fratrum nostrorum consilio decernimus, diffinimus, declaramus, et volumus, quod [...]”. Theiner I. 398–399. 33 Ian Smith Robinson: The Papacy 1073–1198. Continuity and Innovation. Cambridge 1990. 92., 295–321. 34 „[...] coram nobis, venerabilibus fratribus nostris S[tephano] archiepiscopo Colocensis, M[ichaeli] Zagrabiensi, T[heodoro] Ieuriensi et B[enedicto] Vesprimiensi episcopis, ac dilectis filiis nonnullis archidiaconis, et prepositis, de ipso regno Ugarie [...]. Et in pluribus consistoriis per nos ab ipsis seriose petito [...]. Nos vero habita super iis cum fratribus nostris examinatione solemni [...] de plenitudine potestatis, in apertam contumaciam eorumdem Boemiae regis et filii in presentia prelatorum plurium, capellanorum, familiarium nostrorum, et aliorum in consistorium vocatorum, presentibus eorumdem Boemiae regis et filii nunciis ac excusatoribus suprascriptis, de fratrum nostrorum consilio decernimus, diffinimus, declaramus, et volumus, quod [...] de ipsius potestatis plenitudine perpetuum silentium imponimus de fratrum consilio predictorum. [...] ut premissa in notitiam et conscientiam dictorum Boemie regis et filii debito tempore pervenire non valeant, quae in presentia ipsius consistorii, predictorum prelatorum, aliorumque plurium, et eorumdem nuntiorum ac excusatorum maxime, sunt tam vulgate, tamque solemniter publicata, de reformatione prefati regni collapsi, disponere cum ipsorum fratrum consilio [...].” Theiner I. 397–399.
