Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kádár Tamás: Saul herceg, Bors ispán és Iván úr. Megjegyzések, észrevételek a II. István király uralkodása vége körüli trónutódlási küzdelmek történetéhez
SAUL HERCEG, BORS ISPÁN ÉS IVÁN ÚR 794 Makk munkáiban is rendre előforduló állítására, mely szerint a 14. századi krónikaszerkesztés a király utolsó éveinek bemutatásakor azt is elbeszéli, hogy II. István – nyilvánvalóan a közelinek érzett elmúlásra készülve – az akkorra már egészséges fiutóddal büszkélkedhető Bélát dezignálta és tette meg örököséül.24 Abban Makk professzornak kétségkívül igazat adhatunk, hogy ez elvileg jelentős mértékben növelhette volna a vak unokaöcs elfogadottságát az uralkodó gyérülő-fogyatkozó, valamint vele evidens okokból kevéssé rokonszenvező pártján belül, és egyszersmind erősíthette volna Béla trónjogát riválisaival, főként a már hatalomra jutása után, 1132-ben ön-, illetve ellenjelöltként fellépő Borisszal, Kálmán állítólagos fiával szemben. Azonban ilyen értelmű közlést a krónika egyetlen textusváltozatában sem találunk, sőt az inkriminált kijelentés szöveghagyományainkban még utalásszerűen sem lelhető fel, ezért az egyébként valóban nem kellően szabatos mondat esetleges félremagyarázása sem jöhet szóba.25 Megfordítva a gondolatsort: az, hogy az Anjou-kori krónikaszerkesztés verziói valójában nem tesznek semmiféle ilyen vagy hasonló tartalmú állítást, mivel Béla – II. István és a vezető udvari körök általi – hivatalos dezignációja értelemszerűen támogatná a világtalan herceg trónra emelkedésének és 10 esztendei országlásának legitimitását, és annak felemlítését vagy kihangsúlyozását a közeli utókor Béla iránt részrehajló történetírója minden bizonnyal nem mulasztaná el, közvetve épp azt támasztja alá, hogy az csakugyan nem történeti tény. Az mindazonáltal felvethető, hogy a tárgyalt krónikarész szerzőjét, hogy ezzel is alátámassza II. Béla uralmának alighanem sokak által megkérdőjelezett legitimitását, ravasz tudatosság, elleplezni akart szándék vezette, amikor a herceg felkarolásáról és megházasításáról a király törvényes fiörökös hiánya miatti folyamatos búsongásának elbeszélése után számolt be. Ha helyes ez a vélelmem, a krónikás ebbéli igyekezetében azonban, mint arról már szóltam, figyelmetlenül járt el, és ezzel egyúttal mintegy felfedvén indíttatása okát is, egyértelmű ellentmondásba került a Saul kijelölésére vonatkozó korábbi kijelentésével. Fontos kiemelni, hogy másik – a kérdést illetően legalábbis bizonytalan hitelű – forrásunk, a Tarih-i mindössze Saul látszólag békésen lezajlott félretételéről ír, Béla – feltételezett – trónutóddá választására viszont még csak nem is utal, ami szintén csökkenti a vélt esemény megtörténtének valószínűségét.26 A 16. 24 Domanovszky S . : A Budai Krónika i. m. 820.; Marczali Henrik: Magyarország története az Árpád-há zi királyok alatt. In: A magyar nemzet története. II. Bp. 1896. 266.; Fraknói Vilmos: A királyi trónöröklés rendje az Árpádok korában. Katholikus Szemle 27. (1913) 13.; Bartoniek Emma: Az Árpádok trónöröklési joga. Századok 60. (1926) 834., 837.; Hóman Bálint: Bizánc és Magyarország. In: Hóman Bálint ‒ Szekfű Gyula: Magyar történet. II. 2. kiadás. Bp. 1935. 366. (az utóbbi négy szerző nem hivatkozik a krónikára); Makk F . : Megjegyzések II. Béla i. m. 39.; Kristó Gy . : A korai feudalizmus i. m. 1186.; Makk F . : A tizenkettedik i. m. 60. 25 Makk F . : A tizenkettedik i. m. 60. 26 TU 121.
