Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kádár Tamás: Saul herceg, Bors ispán és Iván úr. Megjegyzések, észrevételek a II. István király uralkodása vége körüli trónutódlási küzdelmek történetéhez
KÁDÁR TAMÁS 795 századi kútfő alapján, mint azt már elmondtam, Makk azt is vélelmezte, hogy Saul az összecsapásban alul maradván életét vesztette, és Bélát csak azután koronázták meg Székesfehérvárott.27 Ez utóbbi, tehát Saul 1131. márciusra vagy legkésőbb április közepére tehető halálára, illetve az annak erőszakos jellegére vonatkozó feltételezés szintén nem áll összhangban sem a Tarih-i Üngürüsz, sem pedig kora középkori kútfőink tudósításaival. A térség államainak 11‒12. századi történetében egyébiránt kifejezetten ritkán fordult elő, hogy a trónharc győztese kivégeztette volna elbukott és kezére került ellenlábasát, vagy esetleg hívei tudtán kívül, túlbuzgóságból meggyilkolták volna azt. A vesztesekre általában, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegyék őket, „csupán” megvakítás, vagy néha – keleti, Bizáncban előszeretettel alkalmazott mintára, miként azt valószínűleg Álmos szintén megtapasztalni kényszerült – azzal együtt kasztrálás várt.28 Felmerülhet továbbá az is, hogy Saul éppenséggel megvakítása, vagy esetleges férfiatlanítása következtében halt meg, ez azonban még sokszorta bizonytalanabb, a találgatások végtelen útvesztőjébe vezető feltevés. Ez ráadásul azon megfontolás tükrében is joggal megkérdőjelezhető, hogy számos korabeli példát ismerünk – így legkézenfekvőbb csak Álmos és Béla esetére gondolni –, amikor a csonkítást elszenvedett szerencsétlen felépült, és jóval túlélte kíméletlen megnyomorítását. Összefoglalva az elmondottakat: annak, hogy krónikáink a feltételezett nagy hord erejű lépést nem örökítették meg, illetve azt – a legmegengedőbb értelmezés szerint is – legfeljebb csak sejteni engedik, meggyőződésem szerint aligha lehet más oka, mint hogy II. István, jóllehet többen is szerették volna azt elérni az udvari előkelők közül, valójában nem tette örökösévé Bélát, kijelölt utóda csakúgy, mint eredetileg, 1128 táján, a király végnapjaiban is Saul volt. Számolnunk kell azonban egy másik, eddig nem érintett lehetőséggel is, jelesül, hogy Zsófia hercegnő fia esetleg nem élte meg II. István halálát. Úgy látom, ez az eshetőség teljes bizonyossággal ugyan nem zárható ki, de meglehetősen csekély, jóformán elhanyagolható a valószínűsége. E kérdésre, nézetem helytállóságának alátámasztására az alábbiakban visszatérek, itt egyelőre elégedjünk meg annyival: a krónikakompozíció – II. Béla uralkodásának történetét elbeszélő szakaszainak – egyik szerfelett érdekes információja alapján mindenesetre felmerül, hogy Saul talán még az 1130-as évek végén is élt. A herceg apjának kilététét és származását sajnos teljes homályban hagyják elbeszélő forrásaink, így azokat illetően nincs semmi biztos ismeretünk. Kútfőink 27 Makk F . : Megjegyzések II. Béla i. m. 39. 28 1074-ben Vid ispán és társai Salamon király riválisát, Géza herceget például annak megvakítása által tervezték – így uralkodásra alkalmatlanná téve – ártalmatlanítani (lásd SRH I. 380.). A megvakítás a hatalmi harcokban való hazai alkalmazásához: Szabó Pál: „effodit oculos” – a megvakítás bünteté sének bizánci eredetű gyakorlatáról a XI‒XIII. századi Magyarországon. Jogelméleti Szemle 12. (2011) 2. sz. (www.jesz.ajk.elte.hu/2011_2.html, letöltés: 2017. febr. 18.)
