Századok – 2017

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hámori Péter: Szegénysorsok a Kalocsai Érsekséghez benyújtott segélykérelmek tükrében (1920–1944)

SZEGÉNYSORSOK A KALOCSAI ÉRSEKSÉGHEZ BENYÚJTOTT SEGÉLYKÉRELMEK TÜKRÉBEN 780 „helyezést” érte el (átlag körüli, 8,12 ponttal). A kérvények tartalmi elemzése azonban közelebb visz a megoldáshoz. Sok ex-közép osztálybelinek az érsek­kel vagy különösen valamelyik kanonokkal való találkozás, a leggyakrabban többé-kevésbé felületes kapcsolat (korábbi) életének szerves része volt, és ezért került más értékek mögé. A mindig is alacsony státuszúak számára viszont ez a „kapcsolat” – mely általában nem jelentett többet, mint hogy az érsek a bér­makörútján pár kedves szót szólt az érintetthez, vagy éppen általánosságokban biztatta az erényes családi élete folytatására, vagy gyermeke taníttatására – élet­re szóló élmény maradt, de legalábbis így került bemutatásra. Mintha a volt középosztálybeliek azért kerülték volna az érsekkel vagy az aula valamely tagjá­val fenntartott korábbi kapcsolatuk kiemelkedő körülményként való tálalását, mert ezzel saját (korábbi) középosztálybeli, úri identitásukat kérdőjelezték vol­na meg. Az pedig, hogy az érsekség korábbi alkalmaztatására (vagy közvetlen rokon korábbi alkalmazotti mivoltára) csak igen kevesen, 12-en hivatkoztak a volt középosztálybeliek közül, míg a másik csoportból ötször ennyi (62) ilyen említést találunk. Ez abból a körülményből fakad, hogy az érsekség (illetve az érsekuradalom) dolgozóinak túlnyomóan nagy része kétkezi munkás volt, így voltaképpen még a 12:62 aránypárban szereplő alacsony státuszúaknál még en­nél is több ilyen csoportból kikerülő kérelmezőt várhatnánk. A különböző rendű és rangú támogatókra történő hivatkozásokban nemcsak az érsekség szerepelt, hanem más társadalmi előkelőségek és a polgári közigazgatás szervei is. Ezekben az esetekben ugyanazokat a motívumokat figyelhetjük meg, mint amit az imént az érsekre vagy kanonokjaira való hivatkozás esetén leírtunk (az összes ilyen kérvények száma 72 volt, de ebből csak a hatodát, 12-őt nyújtot­tak be ex-középosztálybeliek). A polgári közigazgatás támogatására ugyanakkor csak a nem ex-középosztálybeliek támaszkodtak. Ennek a jelenségnek két forrása is volt. A volt középosztálybeli segélykérők jelentkezésük esetén általában kap­tak támogatást a helyi segélykasszákból, esetleges (ritka) elutasításuk pedig olyan nyomós és személyüket érintő indokokkal történt, hogy a további instanciázás, az „ egyházi vonal” kipróbálása esélytelennek tűnt. Nem mellékes az sem, hogy az ő szemükben egy községi jegyző, bíró vagy különösen esküdt ajánlása inkább dehonesztálónak, saját (egykori) középosztályiságuk megkérdőjelezésének, meg­alázónak, és a segély elnyerése kérdésében is célszerűtlennek tűnhetett. Végül sajátos voltuk miatt külön csoportba soroltuk azoknak a nőknek – csak nőknek – a kérelmét, akik házastársuknak a kapcsolatból való kilépése miatt kértek segélyt. Gyakoriságuk mindkét csoport esetében alacsony, de a volt középosztályiak esetében kétszer nagyobb arányt lehet találni (2,49% illetve 5,17%). Sokkal fon­tosabb azonban, hogy azok a jobb napokat megélt, valamikor úri feleségek, akik erre a körülményre hivatkoztak, toronymagasan a legfontosabb értékként tartották

Next

/
Oldalképek
Tartalom