Századok – 2017
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hámori Péter: Szegénysorsok a Kalocsai Érsekséghez benyújtott segélykérelmek tükrében (1920–1944)
HÁMORI PÉTER 759 „menybéli jó atyánk” megszólítást is. Ezek a sete-sutaságok azonban a döntéshozókat különösebben semmilyen irányban nem befolyásolták. Olyan esetet egyet sem találtunk, ahol akár a gyanú árnyéka is felmerült volna, hogy ilyen stilisztikai hibák miatt, helyesebben a nem-középosztálybeli kérelmezők által – a korábban belső szolgálatból elküldöttek kivételével többnyire ismeretlen – társadalmi rangok, megszólítások, a „helyes viselkedés” (azaz lényegében középosztálybeli viselkedés) dzsungelében eltévedve elkövetett sutaságok okán utasítottak volna el kérvényt. A kérvények stílusjegyeit vizsgálva megállapítható, hogy a társadalmi háttér/ múlt kettőssége mellett a kérvényezők nemi hovatartozása is nyomot hagyott a szövegeken. A fentebb említett képzavaros megfogalmazások, a lamentáló jelleg elsősorban a nem ex-középosztálybeli nőkre, többségükben asszonyok és özvegyek kérelmeire volt jellemző (életkorukat a legtöbb kérelemből, ha direkt módon nem utaltak rá, legfeljebb csak sejteni lehetett). Az ellenkező pólust a volt középosztály férfitagjai jelentették: náluk sok esetben szinte patikamérlegen mérettek ki az érzelmek, és legfeljebb az idősek esetén fordult elő, hogy az elkeseredés túlcsordult; a többi kérelmező esetén legfeljebb egy-egy pillantást engedett az illem és a konvenció a valódi indulatokra és érzelmekre. Ezek csaknem mindig olyan eseményekhez kapcsolódtak, ahol a kérelmező kiszolgáltatottsága indokolta manifesztálásukat: általában családi vagy egészségügyi szükséghelyzetek – tehát a sors, illetve Isten által a kérelem írójára, családjára mért csapások aláfestéséül szolgáltak. Sajátos, hogy Istennek, mint az érintett/érintettek balsorsa előidézőjének ábrázolása éppen ezen a két szélső szegmensen, tehát a jobb sorsból kiilleszkedett férfiaknál és a mindig is szegénységben élő nőknél jelenik meg. A hasonlóság azonban csak látszólagos: míg a volt középosztályi férfiak megfogalmazásában ez az isteni közbeavatkozás a kérelmezőt ért sorstragédia elkerülhetetlenségét volt hivatott alátámasztani, addig az alacsony sorból kikerült asszonyoknál – már ahol egyáltalában erre utalás történt – inkább egymagában cselekvő, bár megmagyarázhatatlanul lesújtó és csaknem mindig igazságtalannak érzett, akként bemutatott, testetlen, és némiképp kereszténytelen babonákat idéző erőként jelenik meg az Istentől jövő tragédia. A volt középosztálybeli nők kérelmei már sokkal kevesebb koherenciát és szabályszerűséget mutatnak: esetükben figyelhető meg a sors vagy Isten beavatkozásával kapcsolatban a legnagyobb érzelmi sokféleség (vagy annak demonstrálása). A nem ex-középosztálybeli férfiak pedig mintha kerülni akarták volna ezt a megközelítési módot: kérelmeikben, még a vallásosságra vagy egyházi kapcsolatokra hivatkozó segélykérők esetén is inkább a távolságtartás (vagy az elhallgatás?) figyelhető meg. A kutatás kezdetén, más levéltárakban fellelhető segélykérelmek alapján feltételeztük, hogy a két csoport dokumentumai általában jól elkülöníthetőek
