Századok – 2017
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hámori Péter: Szegénysorsok a Kalocsai Érsekséghez benyújtott segélykérelmek tükrében (1920–1944)
SZEGÉNYSORSOK A KALOCSAI ÉRSEKSÉGHEZ BENYÚJTOTT SEGÉLYKÉRELMEK TÜKRÉBEN 756 született kérelmek több mint a felét ők írták). Esetükben a korábbi élethelyzet, az akkor végzett alamizsnálkodás emléke akár visszatartó erőként is hathatott egyeseknél, hiszen most a túloldalról, a rászorulók oldaláról tapasztalhatták meg a régi leereszkedést. A kérelmek szövegének elemzése azonban nem igazolja ezt a feltevést, ami valószínűleg arra vezethető vissza, hogy aki a vázolt logika mentén gondolkodott, az valószínűleg nem írt kérvényt. Azokban az ex-középosztálybeli, karácsony körül fogalmazott kérelmekben viszont, melyek mégis megszülettek, a jelen megaláztatottságának, megbántottságának kifejezése, összekapcsolva a középosztályi múlt méltatásával, általában vezérmotívummá vált. A múltbéli adakozások emléke – az „amikor még volt miből” fordulat konstans elem ezekben a levelekben! – más formában is markánsan jelen volt: nem is nagyon burkoltan olyan körülményként került bemutatásra, mely egyenesen feljogosít a segély elnyerésére. A kérelmek alapján megválaszolhatatlan, mégsem mellőzhető a kérdés: vallásuk tanítása mennyiben befolyásolta a kérelmezőket korábbi életük, magatartásuk ábrázolásában? Aligha beszélhetünk itt koherens „teológiai gondolkodásról” talán még a papnövedéknek készülő instanciázó esetében sem, sokkal inkább az egykori hittanórák emlékeinek és a több-kevesebb gyakorisággal látogatott templomi cselekményeket követő vallási tanítás együttes hatásáról lehet szó. Arról tehát, hogy a katolikus vallás az evilági jócselekedeteknek érdemszerző jelleget tulajdonít a túlvilágon. Ez sok esetben a cselekvés pillanatában talán ki sem mondott, csak ösztönösen átélt érzelmi motívum pedig átszínezhette, és pozitívan mutathatta be a híveknek nemcsak a liturgia segítésében való részvételét, hanem a szegényekkel, az alamizsnálkodással, és mindenekelőtt annak egyházilag kanalizált és ellenőrzött formáival kapcsolatos érzelmeit. Az ex-középosztály segítségkérései esetében mindez több formában jelentkezhetett – és dokumentálhatóan jelentkezett is. Legritkábban úgy, hogy a segélykérelemmel a kérvényező módot ad másoknak eme kitüntetett erény gyakorlására, jóval gyakrabban pedig úgy, hogy saját erényes és érző szívű, szociálisan érzékeny múltját próbálta respektáltatni, mintegy „előleget véve” a túlvilági jutalomból. A nem ex-középosztályi csoport esetében az okok sokkal kevésbé összetettek: ott valószínűleg csak annyi történt, hogy bíztak benne: a pap vagy papok, esetleg a főpap szentbeszéde meghatja a Szent Antal-persely adományozóit, részben pedig talán azt is remélték, hogy a prédikáló papok a szolidaritás és segítségadás általuk követendőnek, sőt gyakran kötelezőnek mondott formáit mint az érsekség döntéshozói, maguk is gyakorolni fogják.
