Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
A MAGYAR JOBBÁGYOK EREDETE KÉZAI SIMON SZERINT 594 illeszkedve és ezzel más értelmet hordozva tűnnek fel a két szerzőnél. Philippe lovag az aranykori állapotok jellemzőjeként, az egész emberiségre vonatkoztatva tesz említést arról, hogy „mindnyájan egyetlen apától és egyetlen anyától származunk”, míg Simon mester az azonos nyelvi közösséghez tartozók számára furcsa eltérő jogi státusát magyarázandó, csak a hadba vonulást ok nélkül elmulasztók szolgaságra taszításakor emlékeztet arra, hogy „valamennyi magyar egy apától és egy anyától származik”. 81 5. A szolgaság keletkezése a hadba hívó parancs megtagadásának következtében . Hátra van még, hogy a jelen keretek között legfontosabb kérdésben összevessük Beaumanoir és Kézai álláspontját (Jean de Meun ezzel nem foglalkozott – talán azért, mert az uralkodói posztra emelkedett „nagydarab paraszt” nem nemesi rangú alattvalójának lenni már eleve szolgaságnak számított a szemében). Szűcs Jenő úgy gondolta, hogy Beaumanoir – mint más kérdésben, itt is – „’eklektikus’ módon többféle egykorú nézetet gyűjtött egybe [...], a legbővebben azonban e sajátos francia gyökerű magyarázatot fejtette ki”.82 Való igaz, hogy a fenti táblázat 5. pontjá ban, Beaumanoir rovatában olvasható jogcímek közül e szerző a legtöbbet a katonai szolgálattal kapcsolatos kettőről írt – bár itt is csak az adott jogcímek tárgyszerű, körültekintő megfogalmazására szorítkozott.83 Érdemes a Szűcs Jenő által meg vizsgált szöveghelyet összevetnünk a Coutumes de Beauvaisis 45. fejezetének má sik – általa csak jelzett, de nem elemzett – passzusával (1438. §.). Az utóbbiban a szolgaság eredetét három visszaélésre vezeti vissza Beaumanoir. Ezek közül az első helyen ír arról, hogy egyesek „a korona ellen” indított hadi vállalkozásokból ok nélkül távol maradva jutottak szolgaságra. Mint hozzáteszi: ők „jó sokan vannak”. 84 Másodikként említve – itt a leghosszabban ezzel az esettel foglalkozik – a magukat vallási okból „a szenteknek adó” szolgákról ír, leginkább azért, mivel eredetileg Kálmánt a magyar „szent királyok” sorába helyező elképzelést, mint arról Rogerius (c. 1.) megjegyzése is tanúskodik: SRH II. 552. 23– 25. sor. Vö. II. közlemény, 92. jegyz. Nehezen dönthető el, hogy 1208-ban, amikor II. András második fiát Kálmánnak kereszteltette, e névadást a könyves király tekintélye vagy a német nyelvterület délkeleti részén népszerű Szent Kálmán kultusza indokolta-e – az utóbbit közvetíthette az anya is (bár családjában – amennyire ezt tudjuk – e név nem volt használatos). Az azonban egyre valószínűbb, hogy a korábbi magyar királyok törvényeinek fölöttébb szelektíven fenntartott korpuszában ekkortájt rögzült a – Szent István, illetve Szent László neve alatt fennmaradt törvénykönyvek mellett – Kálmán király alatt megalkotott jogi normák helye. Mikó Gábor : A „szent királyok törvényei”. A kora Árpád-kori törvények fennmaradásának története. Századok 150. (2016) 337– 338. 81 Lásd 7. és 66. jegyz. 82 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 432. 83 Lásd 75. jegyz. 84 Beaumanoir: Coutumes i. m. 226–227.: Servitudes de cors si sont venues en mout de manieres: les unes pour ce qu’anciennement, quant l’en semonnoit ses sougiès pour les os ou pour les batailles qui estoient contre la couronne, l’en i metoit tele peine a la semonse fere que cil qui demouroient sans resnable cause demouroient serf a tous jours, aus et leur oirs; et par cest cause en est mout.
