Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
MOLNÁR PÉTER 593 kiemelő Jean de Meun és a hierarchiára nála lényegesen optimistábban tekintő Philippe de Beaumanoir között. Elvileg nem lehetetlen, hogy Philippe lovag olvasta a Rózsaregény kevéssel műve előtt elkészült részét, ám a Coutumes de Beauvaisis kiegyensúlyozott, szakmai, nem polemikus jellege valószínűtlenné te szi, hogy az utóbbi szöveg idézett része az előbbire válaszolt volna. Ugyanez a kiegyensúlyozottság azonban alapot ad annak a feltételezésére, hogy a bailli a kor mányzat eredetének az ő közegében hagyományként rögzült magyarázatát emelte be szakmunkájába. Jean de Meun a Rózsaregény „befejezésekor” nyilván nem ismerte ezt a coutumier -t (az ellenkezője kronológiailag lehetetlennek tűnik), ám a benne olvasható történettel találkozhatott, és meglehet éppen ez ingerelhette szatirikus válaszra.78 Pusztán logikailag ugyan állítható, hogy a szolgaság kelet kezésének a hadba vonulás megtagadására visszavezetett magyarázata – kilépve a lovagi epika Nagy Károly-i világából – úgy jelent meg Beaumanoir művében, „hogy elszakadt konkrét epikai szövegösszefüggésétől és általános elmélet szintjére emelkedett”.79 A lényeg azonban az, hogy a clermont-i bailli egy a műveltek szélesebb körében ismert, a társadalmi egyenlőtlenségek, a magántulajdon és a kormányzat eredetére egyaránt magyarázatot kínáló általános elméletből indult ki, egy olyan teóriából, aminek semmi nyoma nincs Kézai művében. Simon mester „hun–magyar alkotmánytanának” problémaköre és szövegösszefüggései egyaránt más irányba mutatnak. Szerinte az általa tárgyalt egyetlen nép „aranykora” az önkormányzó communitas kormányzatának keretei között is fennmaradt, bár a közösség bizonyos tagjainak gyávasága révén annak előnyeit már kevesebben élvezik (a szolgaságba kerülők pedig csak azt kapják, amit megérdemeltek). (Más kérdés a keresztény korszak bizonyos szolgáinak, az udvarnokoknak a léte, amely – mint tudjuk – Kézai szerint a római egyházzal és Géza fejedelem, valamint Szent István és Kálmán királyok akaratával dacoló „hatalmasok” visszaélésének eredménye: c. 95–96.80 ) Még az azonos tartalmú kijelentések is más rendszerbe 78 A Jean de Meun e nézeteinek vizsgálatára, illetve antik és 13. századi – főleg francia – összefüggéseinek feltárására vállalkoztam „Un grant vilain entr’euls eslurent. A politikai hatalom eredete a Rózsaregényben (források és kontextus)” című írásomban, mely az ELTE BTK-n 2009. május 5-én Sz. Jónás Ilona tiszteletére tartott, „A Rózsaregény. Kontextus, üzenet, recepció” című konferencián elhangzott előadás lényegesen bővített változata. A konferencia anyaga azóta sem látott napvilágot, a tanulmány Beaumanoirt is tárgyaló része azonban megjelent. Lásd Molnár Péter : A kormányzat eredete a 13. század közepi francia nyelvű tudományos népszerűsítő irodalomban. Jean de Meun vonatkozó megjegyzéseinek korabeli összefüggései. In: Historia Critica. Tanulmányok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Történeti Intézetéből. Szerk. Manhercz Orsolya. (Publicationes Instituti Historici Universitatis Budapestiensis de Rolando Eötvös nominatae I.) Bp. 2014. 63–74. 79 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m. 430. 80 SRH I. 192– 193. Ebből a szempontból is érdekes, hogy Kálmán az Álmos-ági történetírásra vissza vezethető sötét ábrázolásának nincs nyoma Kézai művének „történeti” részében (c. 64.) sem: uo. I. 182– 183. Vö. a hazai krónikás hagyomány a 14. századi krónikakompozíció által fenntartott elbeszé lésével (c. 142– 152.): uo. I. 420 – 433. IV. László „hű klerikusa” az előző nemzedéktől örökölhette a
