Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
MOLNÁR PÉTER 589 elején és végén egyaránt 1283-ra tette műve megírását.61 A kritikai kiadást elkészítő Amadée Salmon a nagy terjedelmű szöveg kidolgozásának kezdetét 1280 tájára, annak befejezését 1283-ra datálta, ám 1289–1290-re tehető kiegészítéseket is talált benne.62 Az sem lehetetlen tehát, hogy Kézai Simon előbb fejezte be művét, mint Philippe de Beaumanoir. Ám ha nem is így alakultak a dolgok, a kor kommunikációs viszonyait, a szerzők földrajzilag és társadalmilag egyaránt roppant távoli világát, valamint a Coutumes de Beauvaisis még az észak-francia térségen belül is korlátozott hatását figyelembe véve kizárhatjuk azt a lehetőséget, hogy Kézai Simon műve megírása előtt (vagy alatt) kézbe vehette volna Philippe de Beaumanoir művét. A két mű közti szövegszerű kapcsolat délibábjától tehát érdemes visszatérnünk a két szerző által a kormányzat és a szolgaság kialakulása terén megfogalmazott nézetek szerkezeti rokonságának kérdéséhez, pontosabban a Szűcs Jenő által rendszerbe foglalt öt pont közelebbi vizsgálatához. Ahhoz azonban, hogy Beaumanoir és Kézai téziseinek rokonsági fokát pontosabban meg tudjuk határozni, érdemes felvenni egy harmadik viszonyítási pontot. Mivel pedig Szűcs Jenő francia földön fedezte fel az említett területen Simon mester inspirációs forrását, ezért tanácsos újabb francia szöveghez fordulnunk, mégpedig az egyik legismertebb, a két szerzővel kortárs munkához. Jean de Meun a Rózsaregény ( Roman de la Rose ) folytatása gyanánt az eredeti, Guillaume de Lorris neve alatt fennmaradt allegorikus szerelmi történetet többszörösére bővítette, egyben a korabeli tudományok enciklopédikus tárházává tette, mely ismereteket igencsak egyéni politikai és erkölcsi felfogásának megfelelően válogatta össze és értelmezte a mű általa megírt részében. A terjedelmes „folytatás” kidolgozását az irodalomtörténészek olykor az 1260-as évek második felére, olykor pedig az 1270-es évek elejétől 1282–85-ig tartó korszakra teszik.63 Ebben a műben is szó esik az eredendő emberi szabadság 61 Beaumanoir: Coutumes i. m. I. 1. (a prológus eleje); Uo. II. 502. (a záró kolofon). 62 Uo. II. XIV–XVI. Gilette Tyl-Laborynál 1283. szeptember 27-i befejezési dátum szerepel, de ez félreértés lehet. Salmon bevezető tanulmányában az olvasható (uo. VII.), hogy e napon egy vizsgálati okmány kelt, amely Philippe de Beaumanoir egy clermont-i bailli ként elkövetett visszaélését feltárni hivatott eljárásról tudósít. Mivel pedig a Coutumes de Beauvaisis elején Beaumanoir a poszt birtokában lévőnek mondja magát, művének több évig tartó megírását ekkorra be kellett fejeznie, amennyiben feltételezzük, hogy a jelzett napon elmozdították ebből a hivatalából. Ám a vizsgálat végkimenetelét az okmány nem említi, és maga a szócikk szerzője is azt írja, hogy Beaumanoir „legalább 1283-ig” gyakorolta hivatalát Clermont-ban. Tyl-Labory, G.: Philippe de Beaumanoir i. m. 1137. 63 A könyvtárnyi szakirodalom összefoglalása: Félix Lecoy: Introduction. In: Guillaume de Lorris – Jean de Meun: Le Roman de la Rose. Szerk. Félix Lecoy. (Les Classiques français du Moyen Âge) Paris 1965–1982. I. V–X.; Daniel Poirion: Le Roman de la Rose. (Connaissance des Lettres) Paris 1973. 5., 219.; Armand Strubel: Guillaume de Lorris – Jean de Meun. Le Roman de la Rose. (Études littéraires) Paris 1984. 5.; U ő : Introduction. In: Guillaume de Lorris – Jean de Meun: Le Roman de la Rose. Édition d’après les manuscrits BN 12786 et BN 378. Szerk. Armand Strubel. (Lettres gothiques) Paris 1992. 6–7.; Szabics Imre: Előszó. In: Guillaume de Lorris – Jean de Meun: Rózsaregény. Ford. Rajnavölgyi Géza. (Eötvös Klasszikusok 88.) Bp. 2008. 7., 11.; Sylvie Lefèvre: Jean de Meun. In: Dictionnaire des lettres françaises i. m. 817–819.
