Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Völgyesi Orsolya: Gróf Dessewffy Emil az 1843–44. évi országgyűlésen
GRÓF DESSEWFFY EMIL AZ 1843–44. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSEN 506 lehetnek a legalkalmasabb eszközök. 21 Gróf Apponyi György rövid hozzászólá sában azokat támogatta, akik nem kötelezően, hanem megengedően akarták az utasítás adást lehetővé tenni a városok számára.22 Gróf Batthyány Lajos egyet értett Eötvössel abban, hogy ő sem szereti az utasításokat, de úgy vélte, a jelen pillanatban ezek eltörlése (vagy annak kilátásba helyezése) nem találna kedvező visszhangot a megyékben, ezért a kérdést nem kívánta feszegetni. Mivel utasítást más nem adhat, csak aki választ, az a) pontot kihagyni javasolta.23 Végül az utasításadás lehetősége (értelemszerűen nem kötelező jelleggel) a felsőtábla végzése szerint, összhangban Széchen Antal javaslatával, a városok alkotmányos jogait felsoroló passzusba került. 24 Dessewffy Emil első megszólalásakor tehát egyértelműen konzervatív értéknek tartotta az utasításadás gyakorlatát. Jelentőségét pedig abban látta, hogy Magyarországon nincs képzett közvélemény és nem szabad a sajtó, így a követek ellenőrzésének egyetlen eszköze ebben, vagyis az utasításadás intézményében testesül meg. Több mint tíz évvel korábban felmerült az 1827. évi VIII. törvénycikk által kiküldött országos bizottság közjogi javaslatában, hogy a jövőben csak az 1741. évi VIII. törvénycikket és az egyes törvényhatóságokat közvetlenül érintő kérdésekben legyenek kötelező érvényűek az utasítások. Szatmár megye részéről Kölcsey Ferenc fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos ellenvéleményt, mely aztán részévé vált a törvényhatóság követutasításának is. Kölcsey 1831-ben papírra vetett érvei nagymértékben összecsengenek Dessewffy 1844-ben elhangzott szavaival: akkor Szatmár vármegye első aljegyzője ugyancsak a hazai sajtóviszonyok miatt tartotta szükségesnek az addigi gyakorlat fenntartását, mivel a politikai kérdésekben – sajtószabadság híján – a közvélemény megnyilatkozásának egyetlen lehetséges formáját a kötelező érvényű utasításokban látta: „De nekünk nyomtatási szabadságunk nincs; ’s ha számoltatási szabadságunk sem leszen: urainkká tesszük Küldötteinket; ’s törvényeket kell fogadnunk miket magunk nem hozánk.”25 Az 1830-as évek elején ez az érvelés egyértelműen ellenzékinek volt tekinthető, s az 1832–36. évi országgyűlésen formálódó liberális ellenzék egyik prominense számára is magától értetődő alapelv volt. Hasonló gondolatmenet egy jó évtized múltán más kontextusban a felsőtábla egyik tagjának szájából azonban már deklaráltan konzervatív eszmeként jelent meg. 21 Uo. 105. 22 Uo. 105–106. 23 Uo. 106. 24 A javaslat 249. §. x) pontja tehát így változott a főrendek javaslata szerint: „Az ország és különösen a’ város alkotmányos jogait érdeklő úgy az országgyűlési utasítások készítése is”. Lásd Irományok 239. 25 MTA KIK Kt. Jogtan. Országgyűlés. Ívrét 2. köteg. 9v. Vö. Völgyesi Orsolya: Kölcsey és az ötödik vallásbeli üzenet keletkezése a 1832–36-os országgyűlésen. In: Uő: Írók, szerepek, stratégiák. Bp. 2010. 88–91.
