Századok – 2017
2017 / 2. szám - KRITIKA - Ignácz Károly: A korrektívumok és jelöltajánlás kérdése a Horthy-korszak választási rendszerében. Hozzászólás Hollósi Gábor: Az 1937. évi választójogi novella című közleményéhez
A KORREKTÍVUMOK ÉS JELÖLTAJÁNLÁS KÉRDÉSE A HORTHY-KORSZAK VÁLASZTÁSI RENDSZERÉBEN 450 véleményt, hogy még egy választást ezzel az ajánlási rendszerrel már semmiképpen nem lehet megrendezni, miután a fővárosi botrányok mindig jelentősen befolyásolták egy adott politikai kérdés országos megítélését is. Szinén az ajánlási reform előzményéhez tartozik az a Hollósi által nem említett megoldás, hogy az ajánlóívekre a saját kezű aláírás mellé a választópolgár hivatalos szavazójegyének külön erre szolgáló szelvényét (az úgynevezett bolettát) is csatolni kellett. Ez elvileg mind az ajánlások hitelességének biztosítására, mind a többes ajánlás megakadályozására szolgált volna, és a fővárosi törvényhatósági választásokon vezették be 1925-től. Az ott szerzett negatív tapasztalatok miatt azonban az országgyűlési választási törvényjavaslat éppen akkor folyó vitája során elvetették ezt a bolettarendszert,23 amely a fővárosi választásokon megmaradva 1930-ban és főleg 1935-ben ismét bírálat tárgya volt. Összességében tehát komoly módszertani problémát mutat az, hogy Hollósi a korszak ajánlási rendszerének kérdését a csupán a jogszabályokból és az 1937-es parlamenti vitából, próbálja meg rekonstruálni. Az utóbbiból vett hosszú politikusi idézetek helyett a szakirodalom24 feldolgozása teljesebb képet adott volna az 1937-es reform előzményeiről, ezáltal pedig érthetőbbek lennének az akkor elhangzott álláspontok, a javasolt és a választott megoldások. Természetesen azt szem előtt tartva, hogy önmagában az ajánlási rendszer reformja, de még a titkosság bevezetése sem eredményezett demokratikus választásokat – ahhoz az egész politikai rendszer alapos reformjára, azaz rendszerváltásra lett volna szükség. Hollósi Gábor jól érzett rá arra, hogy a választójoggal kapcsolatos korabeli politikai és társadalmi viták területén még bőven van kutatni való, azok alapos feldolgozásával új összefüggésekre lehet rámutatni, és – akár a korábbi történészi álláspontokat bírálva – újra is lehet értékelni egyes kérdéseket. Mindehhez azonban az szükséges, hogy a(z új) kutató betartsa a tudományos vita alapszabályait, dolgozza fel és megfelelően hivatkozza a szakmunkákat, és kritikáját igazi érvekkel támassza alá. 23 Zsedényi B.: A képviselőjelölés i. m. 14. 24 A már említett összefoglaló munkák mellett olyan helyi esettanulmányokat is ide értve, amelyekben az ajánlások és visszaélések szerepet kaptak.
