Századok – 2017
2017 / 2. szám - KRITIKA - Ignácz Károly: A korrektívumok és jelöltajánlás kérdése a Horthy-korszak választási rendszerében. Hozzászólás Hollósi Gábor: Az 1937. évi választójogi novella című közleményéhez
IGNÁcZ KÁROLY 449 igyekezne bemutatni (1493., 1495.), amely petíció nyomán a Közigazgatási Bíróság elé került, így Ruszolynál is részletesen szerepel.20 Hollósi talán a hiányos feldolgo zásának védelmében írta azt, hogy az ajánlási „probléma minden aspektusa jól kirajzolódik a képviselői hozzászólásokból” (1493.), de ez itt és más esetekben sincs így, a történész ezért is használ több forrást és támaszkodik a szakirodalomra. Mi maradt ki Hollósi leírásából? Például pont annak az 1935-ös, az egymást követő fővárosi választásokhoz kapcsolódó ajánlási botránysorozatnak a kellő „mélységű” leírása, amely az ajánlási rendszer reformjának szükségességét nyilvánvalóvá tette. Ennek kiindulópontja az elavult választói névjegyzék volt, amely egyszerre nehezítette az ajánlások gyűjtését és adott lehetőséget a visz szaélésekre. Ahogy Hollósi idézeteiben is szerepel, Budapesten az országgyűlési választások nagyarányú hamisítással jártak együtt 1931-ben (és 1935-ben is), hiszen a pártok összesen több ajánlást adtak be, mint ahány választójogosult volt. Azt azonban tévesen érzékelteti, hogy ez ellen a választási bizottságok egymagukban nem tudtak mit tenni, miután 1935-ben jelentős számú segéderőt, köztük írásszakértőket és detektíveket is mozgósítottak az ajánlások hitelességének ellenőrzésére21 már az országgyűlési, de főleg az azt követő helyi, fővárosi törvényhatósági választáson. Az új módszer azonban nem sokáig látszott egy jó, bár költséges megoldásnak. A panaszok kapcsán ugyanis a Közigazgatási Bíróság kimondta, hogy a bizottságoknak nincs joguk írásszakértőkkel és detektívekkel nyomozni az esetleges hamisítások után. Emellett az egyik ügyben a bíróság szerint olyan súlyú szabálysértést követett el a déli kerület választási bizottsága az ajánlások elbírálásánál, hogy ott nemcsak a lezajlott országgyűlési választást érvénytelenítette (az ajánlás és a listás szavazás megismétlésére 1935 őszén került sor), hanem még fel is függesztette egy évre a bizottság elnökének választójogát és választhatóságát.22 Mindez tehát szinte egyöntetűvé tette azt a 20 Uo. 442–444. 21 Hollósi szerint egy 1931-es belügyminiszteri „rendelet” egyértelművé tette volna a hitelesítés kérdését azzal, hogy egy választó többszörös ajánlása esetén a választási biztos vagy bizottság által elsőként elbírált ajánlási íven szereplő aláírása az érvényes, és a többit kell törölni (1504.). Ezt a miniszteri magyarázatot azonban jogalap nélkülinek nevezte még abban az évben a Hollósi által máshol hivatkozott Borsos Endre közigazgatási bíró, ahogy konkrét 1931-es panaszok kapcsán a Közigazgatási Bíróság is kimondta, hogy az eredetiséget és nem a sorrendiséget kell figyelembe venni. Berecz S.: A tökéletes választójog i. m. 101–102.; Ruszoly J.: A választási bíráskodás i. m. 443. 22 Az 1935-ös fővárosi botrányokról részletesen lásd: Ignácz K.: Budapest választ i. m. 93–96., 105., 108–111.
