Századok – 2017

2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Kincses Katalin Mária)

201 „ATYÁM MEGKÍVÁNTA A PONTOSSÁGOT” Ember és idő viszonya a történelemben (Századok könyvek 1.) Szerk. Fónagy Zoltán Magyar Történelmi Társulat, Bp. 2016. 240 oldal A Magyar Történelmi Társulat a 2015-ös közgyűlésén témájául az időhöz való viszony tör­ténetét választotta. Az ülés adta az ötletet a Századok könyvek indító kötetének témaválasz ­tásához, melyben a szerkesztő ehhez kapcsolódóan az elmúlt időszakban megjelent tanul­mányokat gyűjtötte egybe, amit Szentpétery Imre 1923-ban megjelentetett Kronológia című munkájának részteleivel egészített ki. Mi indokolja egy olyan kötet kiadását, melynek írásai (egy kivétellel) mintegy 15-25 évvel ezelőtt már megjelentek, nem beszélve a Szentpétery-kronológiáról? Mik voltak a válogatás szempontjai? A szerkesztői szándék e tekintetben nem került pontos megfogalmazásra – „az időhöz való viszony magyarországi történetével foglalkozó más (?) tanulmányok” megjelen ­tetése –, ezért arra a beválogatott írásművek tartalma alapján következtethetünk (kiemelés a recenzenstől). Gyáni Gábor A történés ideje – a történész ideje című, a kötet bevezetőjeként is értelmezhető esszéjében a kérdést elsősorban történelemfilozófiai látószögből közelíti meg, kiindulópont­ként a kronológiailag tagolt időskálán nyugvó keresztény időszámítás történelmi idejének attribútumait veszi számba (homogén, univerzális, üres és mély). Kifejti: a történeti időfo­galommal először a 19. századi historizmus foglalkozott, legfőbb jellemzőjeként a linealitást határozta meg, ami keretet adott az ok-okozati összefüggések és következmények taglalá­sának, s a retrospektív távlat nyújtotta biztonságos pozícióból tárgyalta a múlt eseményeit. Ám ez a látásmód nem tette lehetővé, hogy a történelem korabeli szereplőinek észleléseit, tudását a historikus elbeszélje. A két időperspektíva egymással ellentétes voltára az analiti­kus történelemfilozófia képviselői hívták föl a figyelmet. A strukturalisták voltak azok, akik a homogén történelmi idő fogalma helyett a történelmi idő hármasságát fogalmazták meg. Megállapították: a homogenitás elhagyása a történetiség fogalmát azonnal relativizálja, a kronológiailag meghatározott lineáris idő elvetendő – történetírói fogalomként. Ehelyett sza­kaszos, azaz a hosszabb időkeretek között folytatott kutatás hozhat eredményt. Gyáni Gábor a továbbiakban az emberi időtudat saját történetiségének kérdését járja körül, az időérzékelés jelenségét, az idő folyásának számon tartását: az emberi időtudatot. A múltban élő embe­rek időtudatának kérdésére koncentrál, leszögezve: másként érzékelték az időt a középkori emberek, mint a modern korban. Fejtegetéseit a történeti elbeszélés saját ideje és a történé­szi látásmód különidejűségének kérdésével zárja. Ennek elhagyhatatlan eleme a kronológiai korrektség. A hagyományos történeti elbeszélésekben, ami a leginkább eseménytörténeti el­beszéléseket jelent, a történész „személytelen narrátor” szerepében lép föl, aki tudatosan füg­getleníti magát az elbeszélt eseményektől. Azonban ha a puszta elbeszélésen túllép, elemezni és értékelni is kívánja az eseményeket, azonnal ki kell lépnie a személytelen narratívából, s

Next

/
Oldalképek
Tartalom