Századok – 2017

2017 / 1. szám - FORRÁS - Csernus-Lukács Szilveszter: Felírási javaslat a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában, 1862

FELÍRÁSI JAVASLAT A NEMZETISÉGI EGYENJOGÚSÁG TÁRGYÁBAN, 1862 194 az államélet minden működését, úgymint az ország törvényeit, a hatóságok ha­tározványait. Minden népiség egyenlő polgári jogosultsággal bírván belőle az állam szol­gálatának úgy legmagasb polcai, mint minden hivatali különbség nélkül lévén betöltendők, e tekintetben is minden nemzetiségek jog- és igényegyenlősége biz­tosítandó. Ezen elvekben s azok alapján szerkesztett ./. alatt legalázatosabban ide mel ­lékelt törvényjavaslatban az igazság, jogegyenlőség s testvéri méltányosság min­den helyes követelményei Felséged Magyar Szt. Koronájának s az ország és kor­mányzata egységének s feloszthatatlanságának életfeltételével híven össze lévén egyeztetve, midőn bennök minden méltányos és a túlcsapongást kerülő érdek az ország politikai legfőbb érdekének számba vétele mellett megnyugtatását s ki­elégítését találhatja. Ezen hű királyi Helytartótanács Felséged 1860. évi október 20-i legmagasb elhatározványainak s azok alapján azóta kibocsájtott legfelsőbb rendeletek, úgy az ezek folytán tényleg fennálló közállapotok szellemét hódo­latteljes készséggel tartván szemei előtt, valamint egyrészt a Felséged oktb. 20-i Diplomájában változhatlanul letett alapelvnek megőrzését s egy szerves törvény­be leendő iktatásának javallatát mellőzhetlen hű alattvalói kötelmének, valamint igaz polgári feladatának tekintve attól minden a hazában élő egyenjogú testvér népségek benyugvását s testvéri megelégedésüket bizalommal várja, egyszersmind pedig cs. s ap. kir. Felségednek minden nemzetiségi igényeken felül emelkedett s koronája egységeben [sic!] az ország politikai egységét s feloszthatatlanságát védő atyai nagylelkű s bölcs gondoskodásába a legmagasb kegyelméből mielőbb össze­hívandó országgyűlésen leendő érvényesítés eszközlése végett hódolattal ajánlani bátorkodik. Oktob. 25. 1862. Abonyi s.k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom