Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - Miru György: A nemzet emlékezik, Kossuth emlékeztet, születésének 80. évfordulóján
MIRU GYÖRGY 1271 Az emlékezés személyes jellege Az emigrációban élő Kossuth nagyon tájékozott volt hazája közéleti kérdéseiben, s mindig eljuttatta üzeneteit a hazai közvéleményhez, kifejtve politikai álláspontját is. Ugyanakkor otthonról is rendszeresen megkeresték – akár személyesen is, de leginkább levelek útján. A „turini remete” kiterjedt levelezést folytatott nemcsak hazai híveivel, politikusokkal, hanem tudósokkal és magánemberekkel is. Sokan fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaikkal, kérték ki véleményét, vagy fejezték ki hűségüket, hálájukat. A kiegyezés után Kossuthot többször jelölték vagy választották meg országgyűlési képviselőnek, amit ő következetesen visszautasított, míg korábban az is előfordult, hogy közgyűlési tagságot ajánlottak fel neki. A dualizmus évei alatt ellenzéki, negyvennyolcas orientációjú egyesületek gyakran tiszteletbeli elnöküknek vagy dísztagjuknak választották meg, amit viszont elfogadott. A kerek évfordulón túl a kampányszerű üdvözlésekben az is közrejátszhatott, hogy akkor jelentek meg Kossuth emigrációs tevékenységét tárgyaló kötetei Irataim az emigráczióból címmel (1880–1882), ami itthon élénk vitákat, reakció kat váltott ki. A szerző újabb kötet megjelentetésén dolgozott, s épp a születésnapi köszöntések idején rendszeresen publikált a Pesti Napló ba. 5 Nem sokkal korábban fogadott el a magyar törvényhozás egy olyan állampolgársági törvényt (1879. évi L. tc.), amelynek értelmében, ha valaki tartósan külföldön él, s tíz éven belül nem jelentkezik az Osztrák–Magyar Monarchia valamelyik külképviseletén, akkor elveszíti állampolgárságát. Kossuth tudatosította, hogy ő ezt nem fogja megtenni, hisz nem akar Ferenc József alattvalója lenni, aminek egyértelmű következménye lett, hogy meg fog szűnni állampolgársága, ami szintén a figyelem középpontjába állította. 6 A nyilatkozatok többsége hivatalos, testületek által elfogadott dokumentum volt, de azok minden esetben konkrét, névvel megjelölt szerzővel rendelkeztek. Sokszor kísérőlevéllel együtt küldték meg a határozatot, jegyzőkönyvi másolatot, ami alkalmas volt személyes emlékek felelevenítésére. Ennek ellenére a megyék, települések többsége nem használta ki a lehetőséget, hogy valamilyen egyedi, közvetlen emléket osszon meg Kossuthtal. Így tett például Debrecen város polgármestere is, aki egy lakonikus üzenetben tolmácsolta a törvényhatósági bizottság döntését, igaz jelezte, hogy azzal a város lakosságának óhaját teljesítették. Bár 5 Velkey Ferenc: A Kaszinó-jelenet: Széchenyi és Kossuth „első találkozása” I. Vizsgálatok a Kaszinó-jelenet alapforrásai körül. Habilitációs értekezés (kézirat). Debrecen 2015. 116–117. Köszönöm a szerzőnek, hogy a kéziratot felhasználhattam.; Kossuth Iratai második kötetében írja: „bámulatos a feledés vagy az eltompulás Magyarországon. Talán még sem egészen haszontalan az emlékeztetés”. Kossuth Lajos: Irataim az emigráczióból II. A villafrancai béke után. Bp. 1881. 152. 6 Varga Norbert: A magyar állampolgársági jog a 19. században. Bp. 2012. 289–296.
