Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - Cieger András: Deák Ferenc írásban és képben. Miként ábrázolható a kiegyezés?
CIEGER ANDRÁS 1253 1876-ban bekövetkezett halálakor nyíltan beindult a központilag szervezett kultuszépítés, amely jól érzékelhetően a kiegyezéses rendszer szimbolikus reprezentációját is szolgálta. A rendszer alapító atyjának állami temetése a hivatalos Magyarország első nyilvános gyászszertartása volt 1867 után, amely régi formákra épített, de merőben újtípusú tömeglátványossága volt Budapestnek.20 Előképként legfeljebb Batthyány Lajos (1870), esetleg Eötvös József (1871) temetése említhető a korszakból, ám az 1848-as első felelős minisztérium kivégzett miniszterelnökének újratemetésében a kiegyezéssel hatalomra került politikusok nyíltan nem vállalhattak szerepet, az Andrássy-kormány első elhunyt miniszterének gyászszertartása pedig külsőségekben szerényebb volt és a fővároson kívül ment végbe. A rendszer szimbolikus megerősítésének szándéka már a temetés körüli hetekben tetten érhető. A Deák politikai örökségét magáénak tekintő Szabadelvű Párt21 és Tisza Kálmán kormánya emléktörvényben sietett megörökíteni „Deák Ferencnek a haza körül hosszú évek során át szerzett érdemei”-t, továbbá elrendelte, hogy a fővárosban közadakozásból emeljenek méltó emléket az elhunytnak (1876. évi III. tc.). E lépésnek ugyan volt előképe, hiszen 1848 tavaszán, a polgári alkotmányosság kezdő pillanatában az országgyűlés az előző évben meghalt József nádor emlékét iktatta törvénybe, ezúttal azonban többről volt szó. Úgy véljük, hogy Simonyi Ernő a Függetlenségi Párt nevében joggal tette szóvá, hogy a kormány nem csupán Deák emberi nagyságát kívánja megörökíteni, hanem a „törvény erejével és autoritásával kimondja azt, hogy Deák Ferenc politikai működése érdem volt a hazára nézve”, ezáltal pedig a kiegyezést követő kormányok politikáját szentesíti. Érvelése szerint, míg József nádor a napi politika szintje fölött állt és közfunkciót töltött be, addig Deák egyértelműen pártpolitikus volt, akinek legnevezetesebb alkotása, a kiegyezés hasznossága fölött csak az utókor mondhat véleményt, kortársi megítélése ugyanis rendkívül bizonytalan. Simonyi úgy látta, hogy Deák életművében alig van valami maradandó, hiszen még saját pártja is megszűnt, az ország pedig súlyos adósságokkal küzd. A Függetlenségi Párt nevében az állami temetéshez hozzájárult, de az emléktörvényt elutasította. 22 Az országgyűlés azonban változtatás nélkül nagy többséggel elfogadta a törvényjavaslatot. Ezt követően a kultuszminiszter megrendelést adott Zichy Mihály festőnek, hogy örökítse meg azt a magasztos pillanatot, amikor Erzsébet királyné koszorút helyezett el Deák ravatalán. E képet allegorikus utalása miatt szintén szokás a 1846-os „Deák-lakoma”. In: Deák Ferenc és a polgári átalakulás Magyarországon. Szerk. Balogh Elemér – Sarnyai Csaba Máté. Szeged 2005. 19–82. 20 Lakner Judit: Halál a századfordulón. Bp. 1993. 27–28. 21 Deák a Szabadelvű Párt tagsági ívét elsőként írta alá 1875-ben, a pártklub egyik szobájában pedig elhelyezték portréját. 22 Simonyi Ernő 1876. febr. 16-i felszólalását lásd Az 1875-dik évi augusztus 28-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója V. Bp. 1876. 5–12. Tisza érdemben nem kívánt reagálni, csak cinizmussal és szűkkeblűséggel vádolta az ellenzéki képviselőt.
