Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - M. Lovas Krisztina: Ki mire emlékezett március 15-én a dualizmus korában? Az ünnepségek alakulása az aktuális politikai konfliktusok tükrében
M. LOVAS KRISZTINA 1245 felolvasott, a „budai nemzeti asztaltársaság” képviselői által szerkesztett 12 pont pedig már egyfajta egyvelegét adta a közjogi ellenzéki, a demokrata, valamint szocialista jellegű igényeknek. 108 Összegzés Tanulmányunkban arra törekedtünk, hogy elhelyezzük a dualizmus kori március 15-ei ünnepségeket az aktuális politikai viszonyok között, rámutatva azok legfontosabb politikai üzeneteire. Megállapíthatjuk, hogy a március 15-ei emléknap az 1848-as alapmítosz legfőbb szimbolikus megtestesítője lett a korszakban, amely viszonyítási ponttá vált a kortársak szemében, azaz a forradalomra nemcsak önmagáért emlékeztek, hanem azért is, mert képes volt arra, hogy megalapozza a jelent vagy akár a jövőt is. Assmann „mitomotorikának”, mitikus hajtóerőnek nevezi a mítosznak azt a képességét, amellyel az adott csoport „önelképzelésére” hat, ahogy befolyásolni és irányítani képes a csoport cselekvéseit. A tanulmányunkban feltárt eseményekkel alátámasztottuk, hogy a március 15-ei ünnep „mitomotorikus képessége” igen hatékony volt a korszakban, azaz óriási mértékben nyilvánult meg a cselekvésre sarkalló ereje. Ezt elősegítette az a tény is, hogy a dualista államberendezkedésben 1848 vívmányai nem teljesedtek be, ennek megfelelően ezek az 1848-as alapelvek később mindig új, aktuális értelmet nyertek, nemcsak a függetlenségi ellenzék vezetésével irányított magyar nemzeti vívmányokért folytatott küzdelemben, hanem a polgári, demokrata és szocialista irányzatok politikai célkitűzéseit tekintve is, különösen a választójogért folytatott harcban. Kiválóan bizonyítja ezt a jelenséget az egyik legjelentősebb 1848-as kanonizált alapszöveg, a 12 pont , amely az ünnepségek során számtalanszor újabb aktuális megfogalmazást nyert. 1848 a vizsgált korszakban mindvégig egy beteljesületlen vágyként jelent meg az ellenzéki március 15-ei ünnepségeken a kiegyezés rendszerével elégedetlenkedők szemében, akik számára az emlékezés – az assmanni értelmezés szerint – „kontraprezentikus” jellegűnek minősíthető, vagyis egy olyan emléknapról van szó, amely képes megkérdőjelezni az adott jelent, és arra inspirálja az emlékezetben résztvevőket, hogy változtassák meg azt. A múlt ilyenkor egy politikai utópiának tűnik, amelyért érdemes küzdeni, ez esetben az emlékezés várakozásba megy át és egy távoli célra szegeződik.109 Ebben az esetben az emlékező csoportok 108 Követelték Magyarország politikai és gazdasági függetlenségét, önálló vámterületet, önálló nemzeti bankot, a nagyhatalmi törekvésekről való lemondást, az állandó magyar hadsereg megszüntetését és alkotmányra fölesketett nemzetőrséget, általános választójogot, teljes lelkiismereti-, gondolati-, szólás-, sajtó- és vallásszabadságot, gyülekezési jogot, a főrendiház eltörlését, a születési, vagyoni, katonai, papi kiváltságok, valamint mindenféle cím, rang és rendjel megszüntetését, a nagy uradalmak állami kisajátítását. Budapest, 1898. március 16. 9. 109 Vö. Assmann, J.: A kulturális i. m. 82–88.
