Századok – 2017
2017 / 5. szám - TUDÁSÁRAMLÁS MAGYARORSZÁGON 1770–1830 - Sz. Kristóf Ildikó: Alexander von Humboldt és Magyarország. Egy romantikus természettudós jelentősége a magyarországi egyetemes néprajzi érdeklődés kibontakozásában
ALEXANDER VON HUMBOLDT ÉS MAGYARORSZÁG 1004 elmondjam, miként a nagy férfiú [Humboldt] – ki egykor szellemdús hazánkfiának, néhai báró Podmaniczky Józsefnek társaságában a pozsonyi hegyről vetett egy pillantatot áldott hazánk földjére s az előtte elterülő tájképet a Missisippi tájékához hasonlította – több szép törekvésű hazánkfia eránt is méltánylással és kegyes indulattal viseltetett.” 56 Ez a három forrásszöveg így, egymás mellé helyezve, legalább két kérdést vet fel. Ugyanarról a Podmaniczkyról (vagyis József báróról) van-e szó mindkét említés esetében? Illetve: hányszor járt Humboldt Magyarországon? Nézzük először a második kérdést! Alexander von Humboldt életéről az egyik legrészletesebb kronológiai áttekintés – Kurt-R. Biermann, Ilse Jahn és Fritz G. Lange munkája (1968) – nem egy, hanem két ilyen utat jegyez. Az első 1797 augusztusára tehető. Humboldt ekkor augusztustól októberig Bécsben tartózkodik, s egyik levelének tanúsága szerint valószínűleg augusztus közepén utazik keresztül Magyarország északnyugati csücskén, Bécsből Sopronba. A második út pedig 1811. október végére–november elejére tehető, amikor (Wilhelm fivérével együtt) az osztrák császári pár meghívására Pozsonyba utazik, hogy tisztelgő látogatást tegyen náluk.57 Ez a német történészek által összeállított kronológia azonban semmiféle további fogódzót nem ad Humboldt esetleges magyar ismeretségei tekintetében. Nézzük most az előbbi kérdést. Vajon ugyanarról a Podmaniczkyról van-e szó 1797-ben és 1811-ben? Podmaniczky József báró (1756–1823), nagy műveltségű evangélikus főnemes elsősorban a magas politikában, a diplomáciában volt aktív. Tudományos (gazdasági, statisztikai, természettudományos stb.) érdeklődése az angliai Royal Society tagságát is eredményezte számára.58 Almási Balogh Pál akadémiai Emlékbeszéd ének a tanúsága szerint ővele bizonyosan találkozott Humboldt, mégpedig 1811-es útja alkalmával, Pozsonyban. Ekkor történt, hogy Humboldt – megjárván immár Amerikát, az észak-amerikai államokat is – „az előtte elterülő tájképet a Missisippi tájékához hasonlította.” A Reise in die Aequinoctial Gegenden (1807 körül) magyar fordításából kimaradt lábjegyzetében ugyanakkor Humboldt saját leírása egy bizonyos „Podmanitzky báróról,” aki „a fizikai tudományokban kiváló jártasságú” volt, éppenséggel egy másik – József bárónál ugyan sokkal, tizenhat évvel fiatalabb – Podmaniczkyra is ráillene. Nevezetesen Frigyes édesapjára, Károly báróra (1772–1833), akinek 56 Almási Balogh Pál: Emlékbeszéd Humboldt Sándor lt. felett. 59. 57 Biermann, K. R. – Jahn, I. – Lange, F. G.: Alexander von Humboldt i. m. 19–20. és 38–39. Megerősíti, bár 1797 októberére teszi az első utat Ilse Jahn és Fritz G. Lange, lásd Die Jugendbriefe Alexander von Humboldts 1787–1799. Hrsg. Ilse Jahn – Fritz G. Lange. Berlin 1973. XVIII. 58 A Podmaniczkyakra vonatkozó adatok Doby Antal családmonográfiájából származnak. Lásd Doby Antal: A (podmanini és aszódi báró) Podmaniczky család. Bp. 1901. Podmaniczky Józsefről 25–26.