Századok – 2016
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: A második "Száműzött Rákóczi” vita. (Szekfű Gyula "Bethlen Gábor” című művének korabeli fogadtatása)
A MÁSODIK „SZÁMŰZÖTT RÁKÓCZI” VITA 37 bért választották, ki pedig éppen e nagy életkor miatt hors concours210 akart maradni, amint ez úgy is illett volna!... Jóakaratukért hálám nekiek: de Előtted bizony restellem a dolgot...” 1934. V. 14. 113. „Kedves Barátom! Most vett nagybecsű soraidért sietek őszinte köszönetét mondani. Mindazzal, amit Magadról és Hómanról (az Akadémiával összefüggésben) írsz, a legteljesebben egyetértek... Logikusan jártam el tehát, mikor ismételve a legnagyobb nyomatékkai kértem az illetőket, hogy én rám semmikép ne reflektáljanak, hanem új Magyar Történetnek, mint igazán nagy alkotásnak javasolják a nagyjutalmat kiadatni den olyan thémát és kérdést, amelyekben Szekfű az eddigi fölfogással szemben új álláspontra helyezkedik, minden új értékelést, melyben Szekfű átértékelt vagy átértékelni kíván, Te abban a recenzióban teljesen tárgyilagos boncolás alá vettél s kimutattad az ’új beállítás’ helytelenségét, az új értékelés, azaz átértékelés ingatag voltát, szükségtelenségét. Rámutattál aztán sok ellentmondásra, melytől Szekfű könyvei csaknem hemzsegnek, de melyek az ő beállításai és átértékelései ingatag talajából megmagyarázhatók. Zavarba jönnék, ha ki kellene emelnem, melyek a legjobbak megállapításaid között; de mégis rámutatok arra, hogy Bocskay szerepét és Erdély szerepét különösen kitűnő okfejtéssel magyarázod meg az önkényű okoskodás, előre kitervelt theóriák és elvek nyergében ülő Szekfűnek. Ez az előre kifundált elgondolás Szekfű fő és generális hibája. Nagy tehetségű barátunk szépen, sok helyütt remekül megírt, könnyen olvasható s a hozzá nem értőt magával ragadó műve lényegében nem egyéb, mint egy deductiv módszer szerint készült tudományos munka, melynél szerzője a maga elgondolásához, a lelkében elképzelt képhez keverte és rakta össze az adatokat. Szeretném még a sok közül kiemelni találó utalásodat a Dunántúl és az Alföld protestáns voltára, az Alföld néma, tűrő hősiességére, a Felföld kultúrájára s mind arra, a mi ezekből következik. Valóságos kis Kabinetstück bírálatod végén, a 25. és 26. lapokon, Szekfű művének általános jellemzése. Lesújtó, de igazságos az az ítéleted, hogy Szekfű ’konklúziói végzetesen elhibázottak’. Nagyra értékelem szép recenziódban azt a körülményt, hogy Szekfű szép művének érdemeit, előnyös oldalait készséggel kiemeled és ezzel is bizonyítod azt, hogy bírálatod sine ira et studio teljesen objektív. Kellemesen lepi meg az olvasót az, hogy a recenzió a legloyálisahh hangnemben van tartva, nincs benne távolról sem sértő szó vagy gúny, noha Szekfű barátunk némely ’bogara’ (mint pl. az, hogy ’a 1608-diki törvények nemzeti szempontból kétes értékűek, vagy az a mit a jezsuitákról mond - recensio 23. oldalán fölül - vagy az abszolutizmus dicsőítése és a vörösposztó - ’rendiség’) bizony csaknem provokáció egy-egy gúnyos oldalbabökésre. A recenzió tisztázni fogja a helyzetet s Szekfű sok ’megállapítása’ és ’értékelése’ értékét a kellő mértékre redukálni.” Megjegyezhető, hogy Károlyi egy Takáts Sándorhoz írott levelében megerősíti a fentieket. Ezzel egyidejűleg dicséri Szekfű akkoriban megjelent cikkét Sufflay Milánról. 1931. IV 25. Bécs. 196. sz. levél. „Remélem olvastad a Századok legutóbbi füzetében Domanovszky kitűnő bírálatát Szekfű két kötetéről. Ha nem olvastad volna: hát tüstént olvasd el, k. Tyatya, mert sok élvezetben lesz részed. Amily higgadt, elismerő és méltányló, annyira alapos, a hibákat annyira jól fölmutató és következtetéseket annyira jól elítélő bírálat ez. Nem gondolnám, hogy Szekfű örül neki. De nem árt, hogy a túlságos istenítés után egy kis igazat is hall Szekfű barátunk, akinek legutóbbi cikke a szegény Sufflayról igazán pompás kis cikk.” Vö. Fazekas I.: Károlyi Árpád és Szekfű Gyula kapcsolata, i. m. Szekfű Sufflay cikkére vö. Szekfű Gyula: Sufflay Milán tragédiája. Magyar Szemle, 1931. 11. köt. 377-383. 210 Versenyen kívül (francia).
