Századok – 2016
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon
838 KRASZ LILLA Ediktumot is, amelynek közvetlen hatása a legegyértelműbben a sebészek szolgáltatásaihoz kapcsolódó díjtételek megállapításában mutatható ki.39 Bár a Taxa az orvosi hivatásra nézve explicite nem fogalmaz meg foglalkozási szabályokat, a három egészségügyi szolgáltató csoportnak szóló, lényegében viselkedési kódexként értelmezhető utasítások egyik legfeltűnőbb sajátossága az akadémikus orvosi tudás — a vonatkozó porosz kodifikációkban is megjelenő — autoritását hangsúlyozó, az orvosokat a többi gyógyító fölé helyező koncepció.40 Ehhez szorosan kapcsolódó további súlyponti tartalmi elem a patikusok, sebészek, bábák szakmai kompetenciáinak egységes irányelvek nyomán történő, központi államigazgatási szintű validációja és működésük legitimációja. Hogy maga az engedélyezési eljárás konkrétan milyen formában, milyen intézményes keretek között történjék, nem került kidolgozásra, hiszen ebben az időben sem erre vonatkozó gyakorlat, sem infrastrukturális háttér nem állt még rendelkezésre. A latin, magyar, német és szlovák nyelven is kiadott ’Taxa pharmaceutica’ elvben minden törvényhatóságra nézve kötelező érvényességgel bírt, amit egyébként maga Torkos nyomtatott ki saját pénzen ezer példányban.41 Annyi bizonyos, hogy a Taxa a következő évtizedekben fontos hivatkozási alapját képezte minden egészségügy-igazgatással kapcsolatba hozható utasítás, rendelet vagy határozat kiadásának. Az 1750-es évektől kerültek a bécsi kormányszervek érdeklődésének a középpontjába, ebben az időszakban már a gyógyítók foglalkozáscsoportjainak rendkívül differenciált, különböző rendű-rangú rétegeiből álló hierarchia csúcsán helyet foglaló orvosok. Az egészségügy-igazgatás van Swieten reformkoncepciójára épülő birodalmi stratégiájában az uralkodói rendeletek lokális szintű végrehajtásának, az alattvalók felé történő meggyőző kommunikációjának és minden egészség-, betegség- és közegészségügyet érintő jelenséggel kapcsolatos adat és információ gyűjtésének, szűrésének, a különböző igazgatási szintek közötti áramoltatásának személyi meghatározóiként az ún. physicus-orvosok jelennek meg. Ez azt jelentette, hogy a 18. század második felében összeállított és kiadott, különböző területi érvényességű jogforrásokban is rögzítésre került programmá vált a dokumentálhatóan már a 16. század óta birodalom-szerte a nagyobb városokban alkalmazott és fizetett, rendszerint meghatározott közfeladatok elvégzésére is kötelezett orvosok42 állami szolgálat felé fordítása, kvázi hi39 Az 1725. évi porosz Orvoslási Ediktum magyarországi recepciójáról 1. Balázs P.: Mária Terézia i. m. II. 38-39., 45—46. 40 Az orvosi autoritást kiemelő' szöveghelyek mindhárom szóban forgó foglalkozáscsoport esetében hangsúlyozzák, hogy az orvosokkal szemben kelló' udvariassággal és tisztelettel viseltessenek, kitérnek továbbá a szakmai határátlépés eseteire, meghagyva, hogy az egészségügyi szolgáltatók hierarchiájában a különböző szinteken működő (hivatalos) gyógyítók minden különleges szaktudást igénylő esetben forduljanak az orvoshoz, illetve tartsák szem előtt annak előírásait. L. Balázs P.: Mária Terézia II. 386-382. 41 Az 1765. szeptember 16-án kelt helytartótanácsi határozat elrendelte a bécsi gyógyszerészeti Dispensatorium használatát. A Dispensatorium szövegéhez fűzött megjegyzésekből kiderül, hogy a Torkos doktor által húsz évvel korábban ezer példányban kinyomtatott patikaárszabványból még nyolcszáz darab van nála. L. Linzbauer, F. X.: Codex Sanitario i. m. II. 419. 42 A physicus-orvos (fizikus) elnevezés arra utal, hogy az orvosnak ismernie kellett az emberi test felépítésén és működésén kívül a természet, az embert körülvevő fizikai világ és környezeti tényezők teljes spektrumát. A fizetett törvényhatósági orvosok közfeladatai közé tartozott a