Századok – 2016
2016 / 3. szám - MŰHELY - Szilágyi Adrienn: Egy 19. század eleji birtokelidegenítés esete. A Stockhammer család Békés megyei jószágainak kiárusítás
779 rói zár feloldását 1831. augusztus 9-én kérte a Magyar Udvari Kancelláriától, amit a megye szeptember 13-án tárgyalt, és kérésének az elutasítása mellett határozott. Stockhammer 1832-ben ismét beküldte azon kérelmét, hogy a csabai és öcsödi birtokrészeit mindenképp el szeretné adni.31 A kancellária engedélye végül 1832 novemberében érkezett meg arról, hogy Öcsödöt és Csabát Kondorossal eladhatja, Gyomáról pedig később döntenek majd. A Harruckern-örökösöket Stockhammer ügyintézője, Csepcsányi Tamás értesítette a kancelláriától érkezett döntésről.32 Stockhammer kérelme — immár a legfelsőbb hely engedélyével — 1833. január 14-én újra a megye közgyűlése elé került. A csabai és öcsödi birtokrészek eladása miatt a megye újabb küldöttséget rendelt ki, továbbá rendelkeztek az újságban megjelenő hirdetményről, illetve a család megintéséről is. Stockhammer a megye előtt bejelentette a jószágok — Csaba egynyolcad részének, Kondoros pusztának, Öcsöd fele részének — utolsó árát, és egyben cáfolta a Harruckern család által felhozott vádakat. Az árakat tekintve Csaba egynyolcad részét — ide nem értve Kondorost — 100 000 forintért kívánta eladni.33 1833. február 9-én — miután a hitelezőket tovább nem lehetett várakoztatni — megtörtént a család megintése, azaz amennyiben a család meg kívánta váltani ezeket a birtokrészeket, akkor tizenöt napon belül jeleznie kellett azt, illetve a megadott összeget készpénzben Gyomán kellett lefizetnie.34 Bolza József tiltakozó válasza 1833. március 10-én került a megye elé lényegében Stockhammer február 14-én tett állításaira. Stockhammer szerint ugyanis már az 1798. évi osztáskor rosszabb föld jutott neki, sőt gróf Siskovicsné halálát követően adóssággal terhelt részeket szerzett meg. Bolza szerint — ha ez igaz is lenne — Stockhammer az osztásnál elszenvedett igazságtalanságot és adósságának csökkentését külön perrel orvosolhatta volna. Bolza és Stockhammer között a gróf Siskovicsné után megörökölt csabai rész jogi alapjában sem volt egyetértés, hiszen Bolza szerint azt nem zálogként, hanem — mint a többi osztályos — tulajdonosi joggal örökölte meg. Következésképp Stockhammer Siskovicsné rátájának egynyolcad részét kétesztendei zálog után nem zálogosként, hanem örökösként vette át, azaz ez a birtokrész ősi jószágként nem volt elidegeníthető. Mindezen felül Bolza tiltakozott az ellen is, hogy a birtokrészek idegen vevőkhöz kerüljenek, hiszen azt az örökösök is megválthatják. Bolza tehát egyrészt a csabai zálogbirtokot osztályrésznek tekintette, másrészt a megajánlott összeg feléért hajlandó volt megváltani, végül pedig újra csak az 1723. évi 48. törvénycikkelyre hivatkozott.35 31 MNL OL P 418. A. I. 55. f. 147-153.; MNL BéML IV A. 1. a. 1152/1832. Bolza József tiltakozását 1832. május 11-én nyilatkozatban, majd az 1832. augusztus 9-én tartott közgyűlésen szóban fejezte ki. 33 MNL OL P 418. A. I. Fase. LL. f. 360. 33 MNL OL P 418. A. I. Fase. LL. f. 143.; MNL BéML IV A. 1. a. 9/1833. 34 MNL OL P 418. A. I. Fasc. LL. Az egyik türelmetlen hitelező gróf Festetich Albert volt, aki „executió”-val, azaz végrehajtással fenyegetőzött. Stockhammer összes tartozása irányába ekkor már 275 150 forint volt, illetve további 56 000 forintot kért. Csak ezen hitelező felé 331 750 ezüstforinttal tartozott Stockhammer. 35 MNL OL P 418. A. I. Fasc. LL. f. 128. Bolza Józsefnek a megye közgyűlése elé beterjesztett válasza. Szarvas, 1833. március 10. EGY 19. SZÁZAD ELEJI BIRTOKELIDEGENÍTÉS ESETE
