Századok – 2016

2016 / 3. szám - MŰHELY - Vaderna Gábor: Menyegző a rendi költészetben a 19. század elején. Alexandra Pavlovna és József nádor, gróf Rhédey Lajos és Patay Zsuzsanna esküvőjének költészeti reprezentációja

MENYEGZŐ A RENDI KÖLTÉSZETBEN A 19. SZÁZAD ELEJÉN

735

4. Az epithalamium egyetlen napra utal. Greene szerint a jókívánságokat megfogalmazó köszöntővers önmagában még nem epithalamium. Ez ugyanis szorosan beépül az esküvői rítusba, s annak ad narratív keretet. Voltaképpen arról van szó, hogy a vallási szertartás, a lakodalom, a nászéjszaka (az első szexuális együttlét, a szüzesség elvesztése) rítusok egy olyan halmazát jelölik ki, melynek mintegy értelmezési keretét szolgáltatja az ehhez készített költemény. Ebből következik, hogy a vers mintegy dramatizálja az eseményeket, s nem annak formális részéről — a házasságkötésről — szól, hanem konkrét cselekedetek soráról, melyek az esküvőhöz vezettek vagy éppen ott történnek. Greene Arisztotelész i?éí origójából az I. könyv 3. fejezetét idézi fel,10 ahol a szónoki beszéd fajairól van szó, s az epithalamiumot az epideiktikus (dicsérő vagy feddő) beszédek körébe utalja — ezért van, hogy az epithalamiumok általában megtörténtként mesélik el az eseményeket, olyanokat is, melyek még nem feltétlenül történtek meg.

5. A költemény magában foglal egy olyan fiktív költő-beszélőt, aki saját magát egy közösség képviselőjeként határozza meg. Catullus nyomán valamiféle ceremóniamester vagy kórusvezető ő, aki megszólítja Hyment, a lányokat énekszóra buzdítja, üdvözli a menyasszonyt, kijelöli a nászágyat, a férfiakat irányítja, hogy emeljék meg fáklyájukat és énekeljenek, üdvözli a kedvenc rabszolgát, a vőlegényt és tulajdonképpen mindenki mást, s olykor — nem is ritkán — saját személyére is utal.11 Ezek az elemek persze az alkalomnak megfelelően módosulhatnak, ám a költői szerep megformálása időtállónak bizonyult. Magyarországon a 18—19. század rendi költészetében ugyan hangsúlyosabbá vált a násznép (elsősorban a rokonság) disztingvált dicsérete is, ám ezt a költők többsége úgy oldotta meg, hogy a nevükben szólalt fel, s ily módon a közösségi identitás formálásában a költő továbbra is igen fontos szerepet vállalt.

Kiss Béla inkább a poétikai megformáltságra ügyelt. A következő elemeket szedte össze (persze lesz némi átfedés Greene listájával):

1. A költő beleírja magát a versbe.

2. A költemény gyakran utal az alkalomra.

3. Igen gyakran tartalmaz a költemény megszólítást. Ez a leggyakrabban az öröm és boldogság különböző formáira buzdít.

4. A költemény tartalmazza a vőlegény és a menyasszony dicséretét.

5. Gyakorta megjelenik a házasság dicsérete is.

6. A szerelem hatalmáról való elmélkedés, mely a megénekelt eseményhez vezető utat mutatja be, szintén gyakran megjelenik.

7. A költemény utolsó harmadában jókívánságok következnek, esetleg áldás kérése.

8. A költemény gyakran a költő személyes jókívánságaival zárul. Ez nyilván nem független attól — teszem hozzá én —, hogy miként viszonyul a dalnok az ifjú párhoz és az egybegyűltekhez.

10 Lásd Arisztotelész: Rétorika. Ford., jegyz. Adamik Tamás. Bp. 1999. 38-40.

11 Greene itt a következő Catullus-kommentárt idézte: A. L. Wheeler: Catullus and the Traditions of Ancient Poetry. Berkeley 1934. 200.